Reggel jó későn keltünk, alaposan kialudtuk magunkat, 9 után másztunk ki az ágyból, Jörn-ék már sehol nem voltak, lent megreggeliztünk az étkezőben, és indultunk be a városba, természetesen bringákkal. Öröm volt tekerni, nagyon élveztük a könnyű gépeket a csomagok nélkül, na meg persze az egész várost behálózó, széles kerékpárutakat.
Előző nap este Jörn-től és Line-től kaptunk jónéhány tippet, mit érdemes megnézni, így bár útikönyvünk nem volt, de nem vakon vágtunk neki a városnak. Első célpont a temető volt, ami valójában nem is temető, hanem park. Már régóta nem temetnek ide senkit, de az egész park szépen rendben van tartva és az emberek kijárnak ide piknikezni, vagy csak úgy kifeküdni a fűbe (hájpázgatni…). Érdekes volt ezt látni, emberek napoztak a sírok között…:) El is határoztuk Balázzsal, hogy visszatérünk ide még mi is egy pár sörrel kicsit lazítani. Ezt most délelőtt is megtettük, de egy vízparton, kacsa és hattyúcsaládokat figyelve.
Ezután jött a főtér a városházával. Megkerültük a Tivolit, majd elindultunk a sétálóutcán. Itt találtunk egy Signspotting nevű kiállítást mindenféle vicces közúti táblákkal világ különböző pontjairól. Körbenevettük az összeset, majd folytattuk az utunk Cristiania felé. Continue reading
Category Archives: Párizs – Koppenhága
Szóba se jöhet Afrika, csak a jó meleg Skandinávia
Hajnalban azt álmodtam hogy megnézem a napfelkeltét a hajó legfelső szintjéről… Valójában nem nézhettem meg, mert nem találtam róla képeket a fényképezőn. Átaludtam hát az ébresztést! 6 óra után kicsivel zajra ébredtem, valaki bekopogott a szobámba, vagy egy szomszéd szobába. Hű az anyja, mindjárt kiköt a hajó. Kinézek az ablakon, hát nem egy bazinagy híd van előttünk! Ez az Öresund-híd!!! Rohanás fel a fedélzetre videózni:
Aztán még úgy gondoltam, elmarhulok kicsit a kamerával a hajó belsejében is:
Skandinávia számomra egy eddig ismeretlen, hatalmas, csodás természeti értékekkel bíró „földrész”, ahová a hajóról való leguruláskor tettem be életembe először a lábam – és a kerekeimet 🙂 A 100napbringa maradék hátralévő 61 napja a 4 skandináv országban fog zajlani. Ahhoz képest, hogy milyen korán volt, igencsak meg voltam vidámodva:
Mindent gondoltam a Skandináviába való érkezéskor, csak azt nem, hogy Malmö-ben reggel 7-kor hőség fogad. Le kellett vennem a garbómat, mert meg akartam dögleni a melegtől. Elindultam egy park felé, majd körbejártam azt. Continue reading
The day of breaking rules, avagy busszal és hajóval Malmö-be
Reggel a Hamburg külvárosában lévő, hátsókerti, terasztetős szállásomon egy termoszt és egy bögrét találtam magam mellett ébredéskor (7:56). Ezt már késő volt visszautasítanom. 🙂 Töltöttem hát magamnak és örültem, hogy teát kaptam s nem kávét. Már épp majdnem teljesen összepakoltam, mikor előkerült a tegnapi krapek felesége, kérdezte, hogy reggeliztem-e, merthogy készítene nekem reggelit. Mondtam, hogy már ettem szendvicseket, ami így is volt. Beszélgettünk kicsit, megadtam a webcímet, megköszöntem szépen a tetőt, majd odébbálltam. On the road again!
Hamar véget ért a kertváros, majd jött egy kis dombos, erdős, szántós rész. Bekapcsoltam a telefonom és láttam, hogy Zita írt két sms-t: ideje egyeztetni a koppenhágai szállásadónkkal. Felhívtam Jörn-t az adott számon, lebeszéltük a holnap, azaz hétfő este 9 órát náluk. Cím a GPS-ben, life is good. Continue reading
Hamburg – Egy gyönyörű szörnyű nap
Eszméletlen napom volt. Reggel persze ismét jó későn keltem, 8 körül. Szendvicseket reggeliztem, aztán pakoltam. Közben ismét előkerült a család a két édes kislánnyal. Elvitte az apjuk őket autóval egy pékségbe, visszafelé a kisebbik, 4 éves Lia vezetett, persze az apja ölében. Eltúrtam a lányoknak az utolsó adag narancsos tallért, a szüleinek pedig az egyik kis zacskó paprikát. Ők is megkérdezték, hogy hány ilyen zacskóm van még… Úgy látszik mindenki egyből levágja, hogy ez a standard ajándéka a 100napbringának. 🙂 Jó volt látni egy ilyen szép családot, ilyen szép helyen élni. Tetszett, hogy a lányok apja teljesen közvetlen volt, vitte-hozta magával mindenhová a lányait kézen fogva, mezítláb mászkált mindenütt, és amikor megemlítettem neki, hogy milyen szép családja van és milyen szép helyen élnek, látszott rajta, hogy tudja ezt és élvezi is. Komolyan, szinte már idilli volt az egész. Nyulak mászkáltak a kertjükben, már ha lehet kertről beszélni, ugyanis a ház csak úgy ott volt egy mező közepén.
9:40 lett, mire elindultam Hamburg felé, vissza a főútra, aztán gyí, neki a kilométereknek! A legtöbb helyen volt bringaút, bár néhol a sok kapubejáró miatt annyira hepe-hupás volt, hogy már a határán voltam annak, hogy a főúton rakjam. Pár kilométer után egy óriási fából készült kerti széket pillantattam meg. Jó 3 méter magas volt, úgy kellett felmásznom rá. Szemben egy kerítés tetejét használtam fotóállványnak az időzített fényképhez.
Az egyik domb tetején egyszer csak valami csörgést hallok a kormánytáskámból. Mi lehet ez, hiszen a telefonom ki van kapcsolva?! A nyomkövetőt is lehet hívni, édesanyám az. Ott a túl végen az egész család + baf, akivel a csatlakozása előtt az utolsókat egyeztetjük így telefonon.
A vak varnyú és az univerzum egyensúlya
Csuda jó napom volt. Pontosabban csak a vége lett jó, de így innen nézve már az egészet annak látom.
Reggel jó későn keltem, már majdnem 9 volt, mire kikászálódtam a hálózsákból. Sms Zsiga Beának a RadioCafé-ba, lesz-e bejelentkezés, vagy sem? Most elmaradt, vendégük volt. Nem is baj, még nyomott voltam, nem tudom, mit tudtam volna mesélni. Megmelegítettem a spagetti azon részét, amit nem sikerült betuszkolni a 7dl-es acélbögrémbe (amit Tőletek kaptam Bálint, még sok-sok éve Karácsonyra). Jó sok maradt, alig bírtam betolni. 10 óra lett, mire összepakoltam és elindultam.
Gyorsan teltek a kilométerek, a tájat már megszoktam, csak tekertem és elmélyültem a gondolataimban. Vagy a túrán, vagy úgy általában az életen járt az eszem. Furcsa lesz majd visszaállni a rendes kerékvágásba. Autóba ülni… Pff, én és a doboz, ugyan már! Teljesen távol van az egész. Kezdem igazán élvezni ezt a 100napbringás létet. Mostanra már nem tartok igazán semmitől. Persze ez nem azt jelenti, hogy ellazultam volna, csak épp nem parázom szét magamat olyan dolgokon, amiken még az elején tettem. Vagy mondjuk a legutóbb, amikor egyedül voltam. Most már sokkal jobban viselem az egyedüllétet. Már ha lehet ezt annak nevezni. Ha az ember le tudja írni a gondolatait, meg tudja osztani az élményeit, sőt közben tudja, hogy sokan el fogják olvasni, és drukkolnak neki, akkor nincs egyedül. Gyakorlatilag csak fizikailag vagyok egyedül. De már így se sokáig! 🙂
Olyan 40km-t haladhattam, épp a főút bal oldalán tekertem a bringaúton, amikor balról egyszer csak valami fekete nekem csapódott. Elég szépen elkapta a csípőmet. Mi a franc volt ez?! Egy madár! Nézek hátra, hát ez a varjú még itt van, kapaszkodik a csomagjaimba? Bakker, mi a rák ez?!? Mint valami istenverte olcsó horrorfilmben. Megtámad egy madár?!? Continue reading
Viszlát Benelux, soha többé nyolcas!
Reggel a tervezett 7:15 helyett sikerült 8:10-kor kelni. 9 lett, mire összekészültem és felmálháztam a kerékpárt. Feltéptünk egy-egy Izomtibit Norbival, aztán indultunk. A ház kijáratát egy állvány állta el, épp festették a házat. Na, most mi lesz, itt vesztegel a 100napbringa, ameddig odébb nem tolják az állványt?! Végül a hátsó ajtón tudtunk az udvaron át távozni. Norbi még elkísért a város széléig, ahonnan a bringaút indult Zwolle felé. Zenét hallgattam a gáton és közben – újra egyedül – elmélyültem a gondolataimban. 6-7 kilométer múlva valahogy eszembe jutott a telefonom. Otthagytam a töltőn Kampenben Norbiéknál! Fordulás, gyerünk vissza! Közben agyaltam nagyon, mi lesz, ha már nem lesz ott senki, bejutok-e?! Hátha észrevette Norbi, hogy otthagytam, és már felém tart vele, tudja pontosan hová megyek. Csak nehogy a főúton jöjjön utánam, akkor elkerüljük egymást. De talán ránéz a nyomkövetőre… A nyomkövető! Mi lenne, ha felhívnám róla anyukámat, hogy hívja fel a mobilomat, hátha felveszi Norbi és akkor utánam hozza?! Áhh, mindjárt ott vagyok, felesleges ezért anyukámat idegesíteni és másokat ugráltatni. Jólesett a gondolat, hogy van ez a nyomkövető és adott esetben, ha nincs meg a mobilom, tudok róla hívni, igaz csak két számot, de akkor is. Pedig kezdetben csak a nyomkövetésnek örültem. Ami persze szintén nagyszerű. Képzelem hogy röhöghettek, akik nézték, hogy visszafordulok: No, Árpesz ottfelejtett valamit Kampenben.
Mikor visszaértem, még ott voltak a többiek, felmarkoltam a telefont, meg a töltőt, még egyszer elköszöntem tőlük, aztán kiraktam az országútra. Most nem tököltem a gáton, elég volt egyszer megnézni a tájat arra, inkább haladni kéne. Persze a főút mellett is volt kerékpárút. Hamar Zwolle-ba értem, ahol egyenest a kerékpárbolthoz hajtottam, amit Norbi mutatott meg nekem. Mellesleg itt vette a Gazelláját. Hátul a szervizben egy percen belül hajlandó volt velem foglalkozni az egyik fickó, aki értette és egy kicsit törte is az angolt. Elmondtam neki, hogy 500km-enként kitörik egy küllő a hátsókerekemből és ez nagyon nem tetszik nekem, mert még hosszú utat meg szeretnék tenni – Közben mutattam a hátamon a mezen az útvonalat. Mondtam, hogy kéne egy erősebb kerék, ami elbírja ezt a sok cuccot és nem esik szét soha. Hátrament és hozott egy kereket, Deore aggyal, jóféle felnivel és erősnek tűnő küllőkkel. Azt mondta, ez akkor is patent marad, ha egy-két küllő elhullik belőle. 80 Európát kóstált. Azt mondtam legyen! Ezen ne múljon a túra sikere. Ennyi pénzt kaptam is az egyik szponzortól, kötelességemnek éreztem elkölteni most erre a kerékre. Az egészségem és a bicikli kritikusak – ha ezekkel valami baj lesz, ugorhat az egész 100napbringa a kútba.
Száguldás Kampenba Gazella Norbival
Az 1 nap bringás naplója
Bejegyzés időtartama: 2009. május 26 – 28. Simon Norbert tollából
Megtett út: 15 + 123 + 1 km
Ez a nap is tipikus holland módra kezdődik: szakad az eső, hideg van, időnként eléggé fúj a szél. Tegnap este nagy vihar is kezdődött, állítólag 5 cm átmérőjű jég is esett. Semmi kedvem nem volt elindulni sehova, a reggeli is rettenetes volt abban a hotelszerű képződményben, ahol megszálltam. Amsterdam azért mégiscsak Amsterdam, muszáj megnézni, ha már eddig tekertem Kampenből. Tegnap ugyan gyalogoltam vagy 20 km-t a városban, de sok fontos nevezetességet nem érintettem. Így nyolc körül gyalogtúrára indultam ismét. Mentem, mentem, mendegéltem. Kicsiny utcákon, egyre kihaltabb sikátorokban jártam, valahol a Begijnhof környékén. Éppen fényképeztem, amikor az utca túlsó végén két bringás fordult be. Egyforma, narancssárga – fehér ruhában voltak. Ahogy közeledtek, az ujjongó öröm szülte reakció egy „Hájjj!!!” artikulálatlan üvöltésében formálódott meg ajkaimon.
Zita és Árpesz jöttek velem szembe, hagyjuk a cifraságot. Nagyon tré idő volt, csöpögött az eső, és ahogy az előrejelzést hallottam, nem is számíthattunk semmi jóra egészen estig. Gyorsan örömködtünk, fényképek készültek a véletlen találkozásról, és megbeszéltük, hogy a reptéren találkozunk valahogy este fél nyolc magasságában.
400 km „instant giccs” – avagy hogy randizik egy 100napbringás?
A képlet egyszerű: adott egy 100napbringás, meg egy lány, akinek indulás előtt kb. 2 hónappal kezd el udvarolni. Mi mást is tehetne a fiú, mint hogy ráveszi a lányt, hogy csatlakozzon hozzá egy szakaszra? No, így is lett… mint a mesékben.
A brüsszeli reptérre megérkezés után igyekeztünk minél hamarabb kicsomagolni a bringát, amit – hagyjuk meg – sikerült jó alaposan, atombiztosan becsomagolni, hála az egész izguló családomnak. Biztos úgy gondolták, ha már engem nem boríthatnak be mindenféle védő felszereléssel, legalább a paripának adnak keményen. Miután minden a helyére került, egyből meg is leptem Árpit a vadi új 100napbringás mezzel, amiről a nyomdában sikerült a grafikusnak valahogy levarázsolnia Németországot, na de hát egy ilyen kis országért igazán nem kár, ugye? 🙂 Nem is halogattuk az indulást, egyből neki is vágtunk a Brüsszelig tartó szakasznak, ahol két dolgot is megtanultam, inkább megtapasztaltam: hogy hogyan kell felmálházott kerékpárral menni és azt irányítani, illetve hogy milyen dimbes-dombos szakaszon hosszabban tekerni – gondolok itt például az erőbeosztásra. Árpi nem kis megelégedésére minden akadályt ügyesen vettem, így este már örömmel élvezettük brüsszeli szállásadóink vendégszeretetét. Continue reading