A Svartisen gleccser

01-svartisenReggel későn keltünk a kempingben, mondván megérdemlünk egy kis extra pihenést, ha már tegnap sikerült 145km-t szakajtani, komphoz rohanással fűszerezve. Reggel még naplót is írtam és képeket is töltöttem fel, valamint skype-oltam is a hazaiakkal. 12:40-kor vágtunk neki az aznapi távnak, amit nem terveztünk hosszúra.
Nehéz volt az indulás, nem estek jól a kilométerek. Megkerültük Alster szigetén a Seven Sister, vagyis a Hét Nővér nevű hegyvonulatot. Egy hosszú, egyenes gerincen hét havas csúcs, nagyjából egyformák. Elhajtottunk egy kisebb repülőtér mellett, majd végre valahára megérkeztünk az első nagyobb városba, Sandnessjöen-be. 02-svartisenItt rögtön beugrottunk a helyi plázában található Coop-ba, ahol alaposan bevásároltunk. Vettünk 3 alkalomra meleg kaját (virsli, spagetti, pörkölt), édességeket, innivalót, és némi instant kaját vésztartaléknak. Egy újabb 2l-es mandulás fagyit is vettünk, kint a parkolóban faltuk fel, a végén már fáztunk tőle.

Fel is öltöztünk az induláshoz, ami aztán hibának bizonyult, mert melegünk lett. Átkeltünk egy hatalmas hídon, a Helgelandsbrua-n, majd egy kisebb fjord mellett folytattuk, amíg északnak nem kanyarodott az út, hogy egy kb. 100m-es hágón át elérje a hegy túloldalán lévő hajóállomást. Még most sem esett jól a tekerés, valahogy még nem ébredtem fel, és a sok skype-olás sem tett jót a lelkemnek. 03-svartisenAttól csak jobban hiányzott az otthon, a család, a barátnő. Vagyis csak ekkor hiányzott igazán. De ez persze nem volt komoly dolog, számítottam ilyesmire, az lett volna a csoda, ha egy kicsit se vágytam volna haza 2 hónap tekerés után. Szépek, gyönyörűek ezek a hatalmas hegyek, imádom is őket, de mégis, valahogy idegenek is egy kicsit, nem ehhez szoktam, otthon nincsenek ekkora óriási hegyek. Néha, ha rájuk nézek, eszembe jut, milyen nagyon messze szakadtam otthonról. Persze ez sem tart sokáig, talán leginkább azért, mert már magam sem tudom felfogni a dolgot. …de azért a hegyek, bármennyire is idegennek tűnnek néha, attól még kedvesek maradnak nekem.

A hajóállomáson 50 percünk maradt a komp érkeztéig. Gyorsan nekiálltunk megsütni a 20 db virslit. Úgy bekajáltunk, hogy utána mozdulni is nehéz volt, hát még villámgyorsan összepakolni, hogy elérjük a hajót.
Nesna-ban rövid tájékozódás után megtudtuk, hogy elment az utolsó gyorshajó is Stokkvagen-be. A következő 06-svartisen7:30-kor indul reggel. Körbe is lehet menni, de +70km és rengeteg alagút. Valahogy erre most nem vágytunk… Inkább nekiálltunk táborhelyet keresni. Egy városszéli mezőt néztünk ki, aztán végül mégis kemping lett belőle, kettőnknek 110 NOK-ért (3300 forint). De megérte, mert gyönyörű kilátást, és kényelmes gyepet kaptunk érte cserébe. Még bőven sütött a nap, holott már 8 óra felé járt az idő. Pont szemből tűzött, a fjord túloldalán lévő magas hegyek felől. Eszméletlen jól nézett ki, ahogy bearanyozta az egész fjordot és a kempinget. Nem bajlódtunk rögtön a sátor felállításával, ledőltünk a fűbe, nekem volt egy söröm, azt kibontottam, és 05-svartisencsak feküdtünk és élveztük, hogy nem csinálunk semmit. Pedig még wifi is volt, de nem kértem el hozzá a kódot, valahogy most eszembe se jutott. Csak feküdtünk ott a fűben Nándival, és élveztük a létet. Annyira élveztük, hogy bele is aludtunk. Ez is jó volt, csak úgy elaludni… Nándi ébresztett, nem tudom mennyi idő után, hogy most már állítsuk fel a sátrat. Feldobtuk, bepakoltunk, majd folytattuk a fűben semmittevést, de most már beszélgetve. A nap még mindig a hegyek felett járt és egyre káprázatosabb aranyba festette előttünk a tájat, amit nem kicsit élveztünk! A szomszéd sátrasok valószínű hülyének néztek, mert félóránként lesétáltam a vízpartra fotókat készíteni. Később kiderült róluk, hogy ők is tájfutók, és hogy jönnek a Midnattsolgaloppen első két napjára is.
07-svartisenA kemping amúgy, mint általában mindegyik, jól felszerelt volt. A közös helységben olyan nappali volt, hogy azt elfogadnám otthonra, a konyháról nem is beszélve. De nem használtunk semmit, mert délután úgy befaltunk a virsliből, hogy nem kívántunk már vacsorázni. Nagyon jólesett a semmittevés, elképesztően jól. A sátorban még olvasgattuk a kis füzetünket az RV17-ről. Ingyenes, három nyelven megjelent füzeteket  lehet kapni az Krístriksveien-ről, tele hasznos infóval. Ki is néztünk egy gleccsert magunknak holnapra.
6-kor keltünk, villámgyorsan összepakoltuk a sátrat, majd még a hajó érkezése előtt megnéztük, nyitva van -e a bolt, de sajnos 9-kor nyitott, így müzli nélkül maradtunk. 08-svartisenLegurultunk a kikötőbe és néhány kekszet elrágcsálva vártuk a katamarán érkezését. Ez most nem a megszokott hajó volt, hanem egy személyszállító fajta, amolyan vízi busz-féle. Tépett rendesen a vízen, a GPS azt mutatta, 55-el megyünk. Viszont azt is mutatta, hogy nem éppen  Stokkvagen felé, ahová nekünk kéne mennünk! Miután megkérdeztem a büfés srácot, kiderült, hogy ez a hajó nem áll meg Stokkvagenbe, csak egy közeli szigeten, Onöy-ben. Onnan viszont van hajó Stokkvagen-be. Hát ez remek, és ezt akkor miért nem tudták mondani, amikor a jegyeket vettük.? Stokkvagenbe! Na mindegy… Nem sokat bosszankodtunk, mert pár perc múlva odajött hozzánk a büfés srác közölni, hogy Onöy-ben már csak ránk vár egy hajó, ami Stokkvagen-be visz minket. Ez nem semmi, lebeszélték nekünk rádión, hogy megvárjanak! No, ilyenek ezek a norvégok! És semmi hajcihőt, semmi stresszt nem csináltak a dologból, még talán elnézést sem kértek, csak “Ó, igen, Stokkvagenbe szeretettek volna menni? Hát ott nem áll meg ez a hajó…” Majd két perccel később: “Onöyben siessetek a leszállással, mert ott vár rátok egy hajó, ami Stokkvagen-be visz!”. Nem semmi…

Az átszállás sikerült, és meglepődve láttuk, hogy a Stokkvagenbe menő hajó is gyorsjárat. Sajnos ezért is kellett külön 10-svartisenfizetnünk, ez már annyira nem tetszett, pláne, hogy egy kisebb vagyont. Így a két hajóút ára már meghaladta a valaha vásárolt legolcsóbb repülőjegyem árát. Ezt is próbáltuk minél előbb elfelejteni, és nem bosszankodni rajta. Hanem ez a hajó igazi élmény volt! Talán még gyorsabban tépett a vízen, mint az előző testvére, és ami nekem nagyon tetszett, hogy hátul ki lehetett menni egy kis fedélzetre. No, ez eszméletlen jó volt, az egész úton (10 perc :D) ott időztem, fantasztikus volt ilyen sebességgel a víz felett haladni! Néha egész közel húztunk el a szigetekhez, az egész mesebeli volt.
Kikötés után majdnem elindultunk egy rossz úton, de aztán gyorsan megtaláltuk a 17-es utat. Gyönyörű tájakon folytattuk, rögtön meg is álltunk egy pihenőhelynél körbenézni. Felmásztunk egy nagy, lapos sziklára,11-svartisen ahonnan gyönyörűen be lehetett látni a szemközti fjordot, és a bal partján magasodó, ~900m magas szigetet. Volt rajta egy farm is a part mellett, az összkép nagyon tetszett. Elképzeltem –  megpróbáltam -, milyen lehet ott élni, egy szigeten, egy kis farmon, gyönyörű kilátással egy kis fjordra, a házunk mögött egy közel Kékes méretű heggyel, aminek a tetején még június végén is van hó. Aztán ahogy haladtunk a fjord túlpartján, kiderült, hogy a szigeten két hegy van, s a másik lábánál is van egy farm.

Közben összefutottunk az út mentén Walter Mattau kerékpártúrázó alteregójával, egy öreg müncheni bácsikával, aki 09-svartisenegyedül rakta kerékpárjával Norvégiát, otthonról indulva. Mikor kérdeztük, meddig megy, mondta, hogy még nem tudja, ahogy majd alakul, de valószínű Nordkappig. Málha is volt nála rendesen, látszott rajta, hogy nem viccel! Ez igen, ennyi idősen, egyedül ilyen túrát tolni – hol vagyunk mi ehhez képest, fiatalon, ketten , trackerrel, gps-el… 🙂 Csodáltam a bácsit, ezt a tudtára is adtam, majd néhány fénykép és jókívánság után folytatta ki-ki a maga útját a maga tempójában, remélve, hogy valahol még összefutunk az úton.

Átkeltünk a hegyek északi oldalára a következő fjordhoz, ahol Kilboghamn-nál felszálltunk a Jektvika-ba menő kompra. Ezen a hajóúton kereszteztünk a sarkkört, nagy várakozások közepette. Néztem, lestem a fedélzetről, hol a világoskék szaggatott vonal, az “Arctic Circle”, de nem láttam sehol, se égen, se földön, se vizen, sehol nem volt a szaggatot vonal NY-K felé. Hát ezért bringáztam ennyit idáig, hogy aztán ne lássam a sarkkört? Úgy látszik átvertek földrajzórán, nem is létezik olyan, hogy sarkkör. Vagy talán csak a térképeken… 🙂
Szintén ezen a hajóúton történt, hogy lebuktunk. Rájöttek, kik vagyunk. 12-svartisenGyanútlanul kerestem a vizen a sarkköri vonalat, amikor egyszercsak valaki tapogatni kezdte a hátamat és számomra érthetetlen nyelven mindenféle bicikliről meg Nordkappról kezdett sikítozni örömében. Egy idősebb dán házaspár volt az, a néni meglátta az útvonalat a hátamon és egyből odalett, meg vissza…. Fényképezkedés, örvendés, gratuláció, kézrázás, elég-elég, mi csak biciklizünk! Persze adtam nekik egy kártyát a honlapcímmel, ha már ennyire nagyon lelkesek. De ez nem volt elég a néninek, kérte, hogy írjam le a nevem a kártyára. Mutattam, hogy de hát már ott van, nyomtatva, sokkal jobban olvasható, mint az én írásom. Csak erősködött tovább, mire végre leesett, hogy autogrammot kérnek tőlem. Atyaúristen… De hát mi csak biciklizünk kérem! Csak nyaralni mentem, nincs pénzem benzinre, különben is elvették a jogsimat, hát bringával utazunk, mi ebben a nagy szám?!? 🙂
Miután végre lecsengett a nagy sztárolás, kikötött a hajó és letehettük a lábunkat, illetve a kerekeinket a sarkkörön túlra. 13-svartisenMég itt is jó idő volt és sütött a nap, a biciklizés azonban a mai napon sem esett különösebben jól. Na, nem mondom, hogy szenvedtem, de azért máskor jobban szoktam élvezni a kerekezést. Ez a tempómon is meglátszott, Nándi rendre elhúzott tőlem. Elhagytuk a fjordokat és egy 3200m hosszú alagúton keltünk át. Bent hideg volt, és nedvesség, azonban talán egy autóval sem találkoztunk a 3km-en. Ez tipikus az RV17 forgalmára, a kompok miatt ugyanis csak szakaszos a forgalom, van, hogy elhúz mellettünk 5 perc alatt 20 autó, de aztán egy óráig szinte semmi…
Az alagút túloldalán megálltunk elkészíteni a pörköltet rizzsel, de sajnos néhány bögöly is úgy gondolta, hogy megebédel a lábamból és ezeket a kis rohadékokat már csak akkor érzi az ember, amikor megcsípték. 3 csípés után már eléggé ki voltam akadva rájuk, hogy nem hagyják nyugodtan ebédelni az embert. Betoltam a csípésükre egy kalciumos pezsgőtablettát, majd próbáltam elfelejteni őket. A rizses húsból alaposan belakmároztunk, majd folytattuk tovább, körbe egy fjord partján, át a hegyek között egy másikhoz, majd újabb kompozás következett.
A túlparton találtunk egy boltot, visszaváltottuk az  üvegeinket, és bevásároltunk 14-svartisenkicsit az estére. Innen már nem volt messze a Svartisen Nemzeti Park és az Engenbreen gleccser, csupán 10km kitérőt kellett tennünk az RV17-en. Azért kitérőt, mert amúgy ez az út nekünk zsákutca, mivel egy hosszabb alagút van ezen a szakaszán a parti útnak, amin bringával tilos az áthaladás. A gleccser viszont erre van és azt kár lenne kihagynunk, 10km már semmi, 6000-et jöttem idáig, akkor ez már meg se kottyan. Gondolhatnánk nagy naivan, pedig ó, dehogynem, mennyire nem esett már jól ez az utolsó 10-es… Egyrészt a fölfelék miatt, másrészt a jobb térdem is egész szépen megjajdult, aminek igazán nem örültem. Nem is a fájdalom zavart, hanem hogy valami baja van a térdemnek.
Egy Holand nevű helyről indult a hajó a fjord déli partjára, ahol a gleccser található. Már előre megnéztük a kis füzetben, hogy mikor vannak az indulások, így tudtuk, hogy 17:15-re kell odaérnünk. A hajóra rajtunk kívül csak egy lány és egy srác várt. Amíg jött a hajó, beszélgettünk velük, a csaj tavaly a gleccsertó partján lévő vendéglőben dolgozott, most csak kisegíteni jött, mert egy nagy barbecue party készül az este, amire kell a plusz erőforrás. Kérdeztük a sátrazási lehetőséget a gleccsernél, mondta, hogy lehet, de menjünk távolabb a vendéglőtől, ha nem akarunk nekik fizetni. Ez remek, szuper táborhelyünk lesz, közvetlen egy gleccser mellett!
A hajó az eddigi legkisebb vizi járművünk volt, egy apró lélekvesztő, a bringákat is úgy lehetett csak feltenni rá, ha előtte lemálháztuk őket. Már az országútról is fantasztikusnak tetszett a gleccser, de ahogy mind közelebb értünk a vízen, 15-svartisenannál jobban lenyűgözött az U alakú völgyben lekúszó hatalmas fehér jégtömeg. Alig vártam, hogy közelebbről is szemügyre vehessem, ez volt életem első gleccsere, még egyet se láttam élőben! 🙂
A kikötés után talán egy kilométert tettünk meg murvás úton, mire a vendéglőhöz értünk. Elmentem vizet vételezni a mosdóba, amiért Nándi tiszta hülyének nézett, valószínű teljesen jogosan. Ez nálam berögződés, túl sok hegyi patakból ivós majd hetekig hányós-fosós sztorit hallottam illetve tapasztaltam már ahhoz, hogy csak úgy megtöltsem a palackjainkat egy hegyi patakból, vagy épp most a gleccservízből. Pedig jó eséllyel a csapból is ugyanaz folyik, hisz mi más folyhatna… 🙂

A táborhelyünket egy-két dombbal odébb, a gleccsertó partján elterülő füves-bokros-fás birkalegelőn találtuk meg, gyönyörű kilátással a tóra és a szemközti gleccserre. Gyorsan lepakoltuk a bringákat és feldobtuk a tábort, majd elégetten nyúltunk el a fűben:

Sikerült rábeszélnem Nándit, hogy gyalogosan vágjunk neki a gleccsernek. Kormánytáska a legfontosabb dolgokkal vállra akasztva és indulás. A tó mentén sétáltunk, tovább a murvás után, 16-svartisenegyre közelebb értünk a gleccserhez, amin így egyre inkább látszott, milyen hatalmas. 3km-re volt a táborhelyünktől, ezalatt jót dumáltunk és persze végig fényképeztük az elképesztő tájat. Mert nem csak a gleccser volt gyönyörű, hanem a körülötte lévő hegyek is, balról hatalmas patakokban zúdult le a víz a meredek hegyoldalról, ami a távolban csak egy fehér ér volt a magasban, az később a lábunk mellett zubogott át az út alatt. Az utolsó szakaszt már sziklákon tettük meg, hatalmas, lapos köveken, amit a jég hullámosra csiszolt. Fantasztikus volt már ez a szikla is önmagában. Aztán egyszer csak meredekre váltott, és ott volt alattunk a gleccservíz. Ekkor fölfelé kanyarodtunk és hamarosan megérkeztünk a gleccser széléhez, egy hatalmas, olvadó jégfalhoz.

Itt megtudtam végre, mi az a gleccserkék! 🙂 Szuper volt látni egy gleccsert testközelből. Még feljebb másztunk amerre lehetett és nagyon élveztük, hogy közben a nap is kisütött. Teljesen odvoltunk az örömtől, hogy eljutottunk ide, el is 18-svartisenfelejtettem a fáradtságot és a térdemet. Pedig idejövet éreztük, hogy azért ki vagyunk dögölve, de rendesen, nem volt olyan egyszerű ez a pár kilométeres séta, mint máskor. Ennyit meg se kéne éreznünk amúgy, de most mind a ketten ki voltunk, főleg amikor a sziklákhoz értünk.
Jól körbejártunk mindent, aztán visszasétáltunk a sátorhoz. Közben újra kisütött a nap, pont a hátunk mögül, így a gleccser szinte világított a hegyen a borús felhők alatt. Fantasztikus volt a látvány a sátrunkból!
Bekentem a térdemet a Klári nénitől örökölt szuperkenőcs egyikével, és le is gyúrtam kicsit a combajimat Richtofittal, remélve, hogy holnapra jobban lesz a lábam. 19-svartisenNagyon fáradtak voltunk, de kevésbé éhesek, mivel a gyalogtúra alatt felfaltunk egy csomag kekszet, amikor még a hatalmas adag pörkölt sem csúszott le igazán. Csak egy norvég instant gulyáslevest főztünk meg, ez volt a vacsoránk. Még Nándi vette pár napja, én rossz tréfának véltem, főleg amikor megláttam a zacskóján egy uborkát (Hogy kerül ilyen egy gulyásba?), de végülis nem volt olyan rossz. Bár otthon ezt nem gulyásnak hívjuk, de azt soha nem is vártam el egy zacskóból kiszort portól, hogy majd hasonlítani fog egy igazi gulyáshoz.. Szóval norvég instant “gulyáslevest” vacsoráztunk Norvégia második legnagyobb gleccsere alatt. Mozgalmas, élményteli nap volt, nem akadt gondunk az alvással.

12 comments

  1. Ezek a fotok már tultesznek a profizmuson:
    Nem is tudom, mit kivánjak inkabb?
    Még minél több ilyen csodalatos fotokat, avagy még sok-sok ilyen szép helyen történö bringás kilométereket…
    Mindkettöt!

  2. A Gleccserért irigyellek titeket! Na milyen mély a gleccserhasadék ( nagyon mély )?

    Küldök majd egy kis leírást a Norvégiában található helyi sajtfajtákról.

    Egyetek tengeri kaját Narvikban ( ha olcsó )!!!!!

    Ja Videó még mindig váratik magára a JEGESMEDVÉKRŐL!!!

    Tudjátok már uszik egy felétek…és már látja a partot…de nyugi BJØRØYA-n már jólakott egy adag fóka/rozmárhússal. De ettől függetlenül megy felétek…. 😛 🙂 😀 😉

    Egyetek már fókahúst,ha odafent vagytok! Vagy sarki nyúlból pörköltet! A Spitzbergákon ha vadászidényben megölsz egy jó párat ( 4-5) akkor ingyen vadásztál…jópár helyen duvadnak számítanak. De egyet kérek tőletek…Narvikban tekerjetek már el a halpiac felé és nézzétek már meg,hogy mennyibbe kerül a lazac kilója NOK-ban. Az egész halat nézzétek a filé nem érdekel (kifélézem én seperc alatt ).

    Kértek valamiféle tengeri herkentyűs receptet amit gyorsan el lehet készíteni,és csak tésztát kell venni hozzá köretnek a boltban???

    Tudom ajánlani a helyi pácolt halakat ( Ruszli,és társai ). Olcsó ( szerintem ) jó és egy kis citromlével + kenyér/zsömle nagyon jó kaja,emellet még fehérje bomba is.

    Stavi Viktor – Állvány – ISBJØRN

    U.I.: Jól megraktátok a kompot ( 17,1 Km ),ez igen!!! Csak így tovább!!!

  3. Stav, kösz de már kihúzzuk a kása-spagetti-virsli-pörkölt-leves-hidegkaja rotálásával a maradék időt… 🙂

    Ádám, a két gulyást nem lehet összehasonlítani! 🙂 Viszont egy bográcsos pörkölttel jössz a Duna partján, nem felejtek!!! 😀

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: