Radfahrer in The Rain

img_6380Majdhogynem képtelenség összefoglalni, mi minden történik velünk, ezért nem is próbálom most meg. A nyomkövető által úgyis látszik, hogy haladunk, a képek pedig többet mondanak ezer szónál. Részletes útibeszámolót pedig írok majd a 100 nap elteltével otthon egy fotelben ülve, az audiónaplókból visszaemlékezve. Merthogy készítünk ám ilyeneket is. Talán majd rakunk fel egy-kettőt belőlük, de egyelőre nem olyan “minőségű” egyik sem, hogy ezt meg merném tenni.
Szóval most csak némi divatbemutatót ufoszeretnék tartani arról, hogyan is fest a kis csapatunk, amikor a galád eső ellen próbál védekezni.
Kezdjük Bazsival és BanziG-vel: a két szenior kolléga a Batman jelmezben, vagyis a sötétkék poncsójukban. 20 km/h felett úgy lobog rajtuk, hogy öröm nézni. Bármelyik képregényhős rajongó kiskölök meghalna az irigységtől, ha látná őket. Ők persze nem olyan vidámak, ha ezt a szerkót kell hordaniuk. adam-rpÉn meg csak lesek a tükörben, hogy Batmanék még mindig követnek! 🙂
Aztán itt van Ádám, na ő is megérdemel pár szót. Felveszi a vegyvédelmi gatyáját, az suhog rajta, noha alatta a neoprém kamásli ráfeszül a vékony bringás cipőjére. Botrányos! 😀 Mindehhez még felpróbálja az Ironclad szerelőkesztyűt, mondván, ha saválló akkor biztosan vízálló is.
Aztán jövök én, a többiek szerint „az UFO-nauta”, a kockavállú bádogember, a térd alá érős lastex gatyámban, felül pedig a sokat megélt zöld technikai dzsekimben, kapucniját a sisak fölé húzva. Mindehhez még hozzátársul a fehér keretes SH+ napszemüvegbe az átlátszó lencse, és én magam is elismerem, valóban röhejes látványt nyújthatok így egy kivülálló szemében. A napszemüvegeket pedig meg kell védenem, mert ez az egyik olyan szponzortól kapott cucc, amit eddig mindenki feltétel nélkül nagyon kedvel – arról már mi tehetünk, hogy nincs ízlésünk, és néhányan a fehér kereteseket választottuk. 🙂img_6392

8 comments

  1. Hey…
    I don’t know were to put it, because unfortunately
    i don’t understand any hungarian word.. 🙁
    I just wanted to say that I have seen these four
    wonderful guys :)) here in germany .. in binzwangen.

    i wish you all good look. great praise to you. i could never do
    something like that. i look up to you.. hope everything’s going fine.
    I’m so glad that I met you :)))
    Hope i get my postcard from france.

    Nice greetings and thanks for the hungarian paprika :)))
    i really like it..
    Your german friends ..

  2. Jól tudtok térképet olvasni,holmi gyorsan,fáradtan összerakott,leírásból!

    Mi hazaértünk vasárnap,éppban és egészségesen + fáradtan.

    Szombaton a Dachstein-nél aludtunk egy nagyon jó helyen,és nagyott zabáltunk. A helyet megjegyeztem,hogy hol van,lehet oda menni máskor is.

  3. Hi Doro!

    I’m sorry because the only hungarian website. Now we are in Furtwangen, but we can’t arrive here this time without You and your Family! So I have to say a GREEEAAAT Thank You again! I wish we can return it somehow but we can’t…

    Never say never! 😉 And never ( 😀 ) forget that You can do anything what you imagine. Just you must love it, and you must know that you can do it!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: