550km és 5 nap után jelentkezés Linzből

Most egy lakótelepi telefonfülkéből írok, sikerült vadásznom kóbor wifit, úgyhogy gyerünk:
Ennyire talán egy éve örültem utoljára ágynak, és meleg vizes zuhanynak, mint ma… Linzben vagyunk, és Bazsi anyukájának barátnője, Marika néni akkora vendégszeretetben részesített minket, img_6015hogy én szinte egyenesen szégyellem magam ebben a nagy jólétben. Na de kezdjük az elején.
Szépen összegyűltünk pénteken a Clark Ádám téren, legszívesebben mindenkivel tízszer annyit beszéltem volna, mint amennyire lehetőségem volt, de persze azért így is örültem, hogy ilyen sokan voltunk, és köszönöm mindenkinek aki eljött.
Másnap Esztergomból rögtön átcsaptuk a Duna szlovák oldalára, ahol makulátlan minőségű, autók által elhagyott utak, napsütés és hátszél várt ránk, úgy suhantunk heten, hogy azt el sem hittük. Merthogy ekkor még velünk tartottak Ádám cimborái is, Döme, Berci és Kutya. Később rátértünk a Duna melletti gátra, majd az erőműnél vissza a dél oldalra, ahol egy hatalmas, nyílyenes gáton folytattuk. Végül egy fantasztikus táborhelyet találtunk, engedéllyel sátraztunk egy félsziget csücskében, fák között, tűzrakóhely mellett.img_6116 Megfürödtünk a tóba – a szemközti nyaralók valószínű nem kis örömére meztelenül – majd Kutya hozott a Bobó nevű trélerén tűzifát, és nagy tábortüzet, illetve szalonnasütést csaptunk.
Másnap Rajka magasságában vált szét a csapat, Berciék leváltak rólunk és szembefordultak a széllel Győr felé, mi pedig folytattuk Pozsonyba. Ahol kicsit körbenéztünk, megkerestünk egy-két érdekesebb utcai szobrot, Bazsi egy sikertelen SPD-pedál kicsatolás által nem kis nevetés közepette megnézte közelebbről a szlovák főváros kövezetét, majd megültünk Gábor szülinapját, ugyanis BanziG ezen a napon volt 32.
Pozsony után átértünk Ausztriába, ahol egy végeláthatatlanul hosszú egyenes szakasz következett a Duna töltésén. Ezt egy arra alkalmas helyen virslifőzéssel színesítettük, majd ezek után Ádám úgy gondolta, hogy ez még nem volt elég ezért gyors egymásutánban kapott két defektet, csak hogy ne teljen unalmasan ez a szakasz. Ja és még mielőtt elfelejtem, ekkor még mindig botrány nagy hátszelünk volt. Bécs előtt az ÖMV területén kb. 32 km/h-s átlaggal suhantunk végig. Az osztrák fővárosban csak egy rövid frissítőre és beszélgetésre álltunk meg, ami után átvágtunk a városon – végig bringaúton – majd tábort vertünk ismét valami félsziget szerűségen. Ám ezúttal nem volt olyan jó éjszakánk, img_6197senki sem aludt jól, nagyon tépte a szél a fákat felettünk, és a terep sem volt sík, ahol aludtunk. De azért lefekvés előtt a vacsorára készített hagymás-szalonnás alappal felturbózott „Finom Falatok” instant tészta nem volt semmi… Azt hiszem fogom tudni szeretni ezt a Brunton konyhaszettet, a serpenyőn közbe rájöttem, hogy rántottát is simán tudunk készíteni.
Na de haladjunk. Tegnap, azaz hétfőn végre kinyitottak a boltok, és délelőtt nagy nehezen végre találtunk egy Billát, épp az éhhalál előtt jól bevásároltunk, persze horribilis árakon, majd csordultig bereggeliztünk. Aki kevesli a napi 100-130km-t, az adja hozzá a táborállítást és bontást, a napi élelem beszerzését és elfogyasztását, a cipelt cuccok súlyát, majd vegye számon a világos órák számát, meg hogy négyen vagyunk és nem tudunk mindent szinkronban csinálni, és mindjárt kijön, hogy az a 130 km egy napra bizony szép… img_6203Még ha a hátszél még ezen a napon is szépen megtámogatott minket. Krems után gyönyörű szakasz várt ránk, itt összeszűkült a Duna, nagyobbak lettek a hegyek és egy kész kis borvidéken hajthattunk keresztül, szebbnél szebb falvak szűk kis macskaköves utcáin robogtunk keresztül, azok egész engem kicsit Toszkánára emlékeztetett, ugyanakkor megvolt az osztrák varázsa is.
Melkben toltunk egy pizzát vacsora gyanánt, majd felmentünk az apátsághoz, ami sajnos már zárva volt. Majdnem Ybbs-ig elgurultunk még, mire végre találtunk egy megfelelő táborhelyet a töltés mellett. Akkorát aludtam a sátorban a matracon, amekkorát hónapok óta nem.
Reggel korán keltünk, hogy nehogy kiszúrjon minket a gátőrnő. 8 után valamivel már az úton voltunk megreggelizve. El is telt gyorsan a nap, pedig Ybbs és Enns között megint meseszép tájakon tekertünk, hogy magukról a városokról ne is beszéljek. Ádám pedig az alábbi táblát szúrta ki. Budapest mögöttünk, Párizs előttünk… Pont mintha csak nekünk állították volna oda! És akkor még nem is tudjátok, hogy Nordkapp is a táblák között volt! 🙂

img_6283

16 comments

  1. tyű srácok milyen csecse helyeken gurultok!!! mitnemadnék, ha az irodai szék helyett a bicajomon ülve nyomulhatnék veletek! további nagyszerű időt, utat és tájat nektek :o)

    laczek

  2. Keep on! Nyomassátok csak a beszámolókat!
    Klafa ez a tábla.

    (Mi Visegrádnál visszafordultunk a Pilisen át, vártunk rátok 10 percet, hogy elköszönjünk, de nagyon szétszakadt a mezőny és muszáj volt mennünk a sötétedést megelőzendő).

  3. Ûdvözlet ismét Skandinaviából.

    Valamelyikötöket, -akik svédországi távot megteszik-, el lehet érni emailban?
    Bár Ybbsben (Reku Papa bejegyzése alapján) látom kihagytátok a kerékpármuzeumot, Göteborgban pihenésként és felüdülésként javaslom a Liseberg Amusement Park-ot (Tivoli), amely
    Eszak Europe Legnagyobb tivolija.
    Egyébként az idöjárás jelenleg szuper, egyre melegebb a nyár, már lehet a tengerre járni, igaz napozni, a viz még egy kicsit hüvös. Jelenleg esö az kevés…
    Igaz junius még arébb van, amire err értek…
    Nappalok már nagyon hosszuak, északabbra már 24 orát ragyog a Nap!
    Ajajaj Fiuk, bajban lesztek az alvással!!!
    Aludjátok ki addig magatokat!
    Az tény, hogy a skandináv, norvég utszakasz életre való nagyon különleges élményt fog nyujtani Nektek!
    Addigis jó utat, jó hátszelet, s szép csillagos eget!

  4. 2002-ben éppen Párizs felé mi is szarrá áztunk a Donauradwegen. Akkor három napig esett szinte egyfolytában. Kitartás fiúk! Egyszer minden eső eláll! De addig is: menni kell. Látom már Deutschland! Regensburg után kezdődnek az igazán szép helyek! További jó utat!

  5. Kedves Webmester! Nem lehetne a nyomkövetést egy kicsit finomabbra állítani, hogy kicsit pontosabban lehessen látni, hol járnak a fiúk. Az első napok részletese megvan, de ahogy nő a táv egyre nehezebb követni őket!

  6. No. Minden tudásomat latba vetve 4 óra alatt megszültem azt 17 sor PHP scriptet, ami lehetővé teszi az elmúlt időszakok követését.

    Részletek a nyomkövetés fülön.

  7. Helló Árpi!
    Nagy irigységgel olvasom a beszámolót! Jó lehet most nektek… Főleg most így este 10kor! A sátorban alvásnál nincs jobb – már ha nincs hozzá hideg 😉
    A beszámoló tőled szokatlanul rövid lett. Várom a többit is!

    További hátszelet!
    Nyissz

    (Mester is üdvözletét küldi)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: