Szuper napunk volt! Nehezen indult, de aztán annál jobb lett a vége. Reggel 8:15-kor már ébren voltam, mert a RadioCafé-ban a Couchsurfing-ről beszélgettünk. Utána persze nem feküdtem vissza azonnal, hanem még rendezgettem kicsit a bejegyzéseket a blogon. Sajnos nem sokat sikerült már aludni ezután, mert 10-re menni kellett a bringaszervizbe, addigra volt megbeszélt időpontom. De sajnos kicsit elnéztek valamit, mert egy órát vártam, közben Nándi is megérkezett, de a kerékpárszerelő csak nem akart betoppanni 11-re, amikorra kellett volna neki. Negyed 12-ig még nézegettük a csili-vili, otthon még sosem látott outdoor cuccokat, meg a horror árakat, aztán azt mondtuk, hogy helló, majd jövünk, addig körbenézünk a Nation Aviation Museum-ban, vagyis a Norvég Repülési Múzeumban, ami a szerviztől csak két sarokra volt. Korai volt az örömünk az újságban talált kuponnal, azt hittük, hétfőnként ingyenes belépést jelent két főre az újság felmutatásával, de aztán a jegypénztárnál kiderült, hogy csak az újság előfizetői számára él az akció. Próbáltam viccelni, hogy és azoknak sem, akik benne vannak az újságban, de félreértették poént, újságírói igazolványt kértek… 🙂 Így történt, hogy végül lecsengettük fejenként a 90 koronát a belépőkért, ami végül is nem olyan szörnyű összeg, ha azt vesszük, hogy Norvégiában vagyunk.
A múzeum érdekes volt, bár én fáradt voltam hozzá. Az épületnek két szárnya van, az alakja egy repülőgép propellert szimbolizál, az egyik szárny katonai repülőké, a másik a polgári repülésé, közepén pedig van egy irányítótorony. Utóbbit én ki is hagytam, annyira kész voltam, valahogy nem jó állapotban kerültem be ebbe a múzeumba, nagyon nem esett jól a fel-alá andalgás. Leültem néha egy-egy padra, de nem igazán lett jobb a helyzet. Pedig a múzeum érdekes volt, és nagyon tetszett, hogy mindenhez közel lehetett menni, meg lehetett fogni, sőt még bele is lehetett ülni néhány repülőbe. A szimulátor sajnos pénzbe került, pedig azt aztán kipróbáltam volna, akármilyen fáradt is vagyok.
Nándit még hagytam múzeumozni, őt úgyis jobban érdekelték a repülők, mint engem. Amíg ő még nézelődött, én visszaszaladtam a bringámhoz, ami már készen volt. Sajnáltam, hogy nem tudtam beszélni a szerelővel, mert így olyan dolgokat is megcsinált a gépemen – pl. lánc megtisztítása 100 koronáért – amiket amúgy eszem ágában sem lett volna kérni tőle. Na, mindegy, végül is átnézte a gépet, megjavította a hátsókereket, és olcsóért megszámolt nekem egy remek kis küllőkulcsot. A láncra azt mondta, hogy még oké, de Narvik-ban vagy Tromsöben esetleg vehetnék egy tartalékot. Jó eséllyel bírni fogja végig, főleg, ha vigyázok rá, de az ördög sosem alszik. Persze én már azt is tudom, hogy még Alta-ban is van kerékpárszerviz, de nem építek erre, csak megnyugtat a tudat.
A szerviz után elugrottunk bevásárolni Nándival, majd visszahajtottunk a szállásra. 35 koronáért vettünk akcióban egy egész grillcsirkét, hozzá köretnek pedig 6,90-ért egy-egy krumpli salátát. Ilyen olcsón, ekkora adag, ilyen fejedelmi étket, készen vásárolva még talán nem is ettünk Norvégiában. Ezt jóízűen felfaltuk az asztalnál, majd beájultam az ágyba.
Egészen fél 6-ig szunyáltam, aztán nekiálltam megírni az elmúlt két napunkat. Aztán pedig következett a nap tetőpontja, a tájfutóverseny! Kihajtottunk a 3km-re lévő célhoz, de föl a hegyre már gyalog mentünk, mielőtt elkezdődött volna a meredek, leláncoltuk a bringákat egy oszlophoz és felsétáltunk a meredek kis ösvényeken a verseny céljához. Úgy tűnik, végképp híresek lettünk itt, mert közben többen is felismertek minket: „Aaah, you are the crazy hungarian cyclist…”. Erre persze nemigen tudtunk mivel felelni, csak egy-egy mosollyal, és hogy yes, we are, aztán meg esetleg visszakérdezni, hogy és Ti honnan vagytok. De legalább nekik eszükbe se jut autogrammot kérni! 🙂 Szerintem mindenki, aki tájfutásra adta a fejét, valahol bolond kicsit, így talán a tájfutók szemébe nem tűnünk akkora nagy őrültnek. Csak épp felkapott itt minket a média, benne voltunk a helyi újságban, aztán tegnap este Arne még a verseny honlapjára is kitett egy a 100napbringa youtube csatornájára mutató linket.
A célterület fent volt egy gerincen, erős szél fújt, úgyhogy behúzódtunk egy épület szélárnyékába. Visszakaptuk Arne-től a kimosott ruháinkat és egy meglepetés is ért minket. Arne mondta, hogy már régóta keresgél minket Bodö alpolgármesternője, aki félig magyar. Arne telefonált egyet és máris ott termett mellettünk egy kedves hölgy, aki gratulált a teljesítményünkhöz és átadott egy szép képes könyvet tele gyönyörű fotókkal. Most cipelhetem ezt is! 🙂 No, nem mintha fájna, örültünk az ajándéknak, különösen, hogy fénykép témákat fogok belőle lopni!:) És most már az újságokat is tudjuk mibe pakolni, hogy ne gyűrődjenek össze, ugyanis a Galleri Nordland keményfedeles kötésű.
A rajt 150 méterre volt, úgyhogy ma nem kellett sokat sétálnunk. Persze ma is övtáskával indultam neki a pályának, a tracker és a fényképezőgép nálam volt. Nándi 4 perccel rajtolt utánam, várható volt, hogy utolér. Így is történt, a kettes pontnál én valahogy nem a pontra futottam rá, hanem inkább a közeli sziklás csúcsra, ahonnan fantasztikus panorámaképeket lehetett készíteni Bodö-ről, a tőle délre lévő fjordról és a túloldalt magasodó havas hegyekről. Mindez persze megvilágítva a hátam mögül a le-nem-menő nap által. Mégis úgy gondoltam, érdemes inkább zsebre vágnom a kamerát most és kicsit elfutni Nándival. Egyszer csak aztán gondoltam egyet és bekapcsoltam a videó felvételt, és le sem állítottuk 3 átmeneten keresztül. Akinek unalmas, ne nézze végig, 10 perc:
„A világ tetejére” igazából nem lett volna muszáj felfutnunk, de úgy éreztem, bűn lenne kihagyni ezt a kilátást, és a hegycsúcs amúgy is remek támadó pont volt a közeli pontra. Amit persze így is elvétettem kicsit, pontosan azért, amit Nándi is elmondott a videón, szokatlan még nekem, hogy itt Skandináviában minden sziklából van, ezért nem jelölnek minden sziklát a térképen, csak a jellegzetesebbeket. Különben tiszta fekete lenne az egész térkép! 🙂
Miután megtaláltuk a pontot a hasadékban és leállítottuk a videót, pár átmenetet még együtt futottunk, aztán én leálltam egy arra alkalmas helyen videózni. Próbálok készíteni egy néhány perces kis videót a tájfutásról, a rajtról, a pontfogásról, a befutásról, valami olyasmit, mint a Svartisen gleccseres sátorállítás. Hogy mi lesz belőle, azt még nem tudom, lehet, hogy időm se lesz összerakni, csak otthon. De ha mégis, akkor ott fog díszelegni valamelyik bejegyzésben. 🙂
Szegény Nándi teljesen átfagyott a célban, amíg engem várt, hogy lefényképezze a befutásomat. Hát egy jó 20 percet elvacakoltam a videózgatással a pályán, majd meglátjuk, megérte-e. A célban még beszélgettem a rendezőkkel, egyikük elmesélte, hogy két híres „Midnight Sun viewing point” van Norvégiában, az egyik Nordkapp, a másik ez a hely, ahol most állunk. Ugyanis szemben, a nap felé pont gyönyörű, hegyes szigetek vannak, és nagyon szép, amikor mögöttük karcolja a nap a horizontot. Szó mi szó, tényleg gyönyörű volt, bár most nem volt teljesen tökéletes a kép, mert volt néhány felhő az égen. No, de ne legyünk telhetetlenek, így is elmondhatom, hogy soha életemben nem voltam még ilyen pazar kilátásokkal megáldott tájfutóversenyen. Igazi élmény-tájfutás, amit a bodöi tájfutók összehoztak itt nekünk. Ha már itt tartunk, meg kell említenem – bár gondolom eddig is lejött már -, hogy nagyon-nagyon jó fejek velünk, abszolút nyitottak, kedvesek és nagyon segítőkészek. Csak azért nem esek zavarva a kedvességüktől, mert már hónapok óta ezt kapjuk mindenhol mindenkitől, ha nem is ilyen dózisban, mint itt. Remélem, valami rám is ragad az egészből. Elképesztő, milyen nagyon jó fej itt mindenki. Ha egymással is ilyenek, akkor ez itt maga a földi paradicsom. Legalábbis az én magyar lelkemnek biztos. Elhatároztuk Nándival, hogy Arne-nak adjuk holnap az utolsó kis üveg Unicum-unkat és persze egy zacskót a paprikákból is, csak hogy valahogyan mégis kimutassuk hálánkat.
A verseny után visszatértünk a laktanyába, letusoltunk, kimostam a maradék koszos ruhámat, ami kimerült néhány alsóneműben és most írom ezt a bejegyzést. Szeretem, amikor végre utolérem magamat időben a naplóírással.
Holnap délután van a verseny, délelőtt pakolunk, bevásárolunk, aztán már úgy megyünk fel a célba, hogy onnan egyenest a komphoz megyünk, este már a Lofoten szigeteken fogunk sátrazni – az egyik bodöi tájfutó szerint Norvégia legszebb vidékén. El nem tudom képzelni, mi lehet még ennél gyönyörűbb! 🙂 Hát majd meglátjuk, csak legyen hozzá jó idő is!
Update, avagy a folytatás:
Változott a terv, nincs hajó délután, csak 17:45-kor, azt pedig nem értük volna el, mert 14:28-kor rajtoltam ki egy 9,7km-es pályára. Írtam sms-t Arne-nak, hogy maradhatunk-e még egy estét az O-Camp-ben, hamar jött is rá a válasz, hogy igen, így eldőlt, hogy maradunk szerda reggel 5-ig, amikor is kicuccolunk az O-Camp-ből, áthajtunk a Moskones-be menő komphoz, ami 6 órakor indul és kb. 4 órát megy. Igen ám, de előtte még volt egy versenynap.
Nem is akármilyen. Felkergettek minket a Bodö feletti hegyre, vagyis inkább dombnak mondanám, de így is épp eléggé betett nekünk. Rengeteg szint volt a pályában és nagyon hosszú volt. Rögtön az egyesre negyed órát mentem, ott álltam mellette, de nem vettem észre így még vagy 10 percet keringtem. Persze futni nem volt erőm, pedig a lábam bírta volna, már előző nap sem görcsölt. A pályát néhol gönyörű helyeken vitt, eszméletlen kilátással Bodöre, vagy épp a tengerre, Bodötől Északra. Még a Lofoten-szigetek is látszottak, 2-300 méter magasból csodálhattuk a tengert, a gyönyörű kis öblöket, a szigeteket. Ez valamennyire kárpótolt azért, hogy piszkosul elfáradtam. Megint találkoztunk Nándival a pályán, de most csak egy pillanatra. Én jöttem ki egy pontról, amikor ő ment be rá. Viszont utána többet sajnos nem találkoztunk, így nem lett együttfutás, mert a következő pontot elrontotta, én meg azt hittem, hogy már előttem jár, így nem vártam rá, inkább próbáltam kicsit hajtani, hogy utolérjem. Aztán a célban eszméltem, hogy még nincs sehol. Nagyon elfáradtam, mire végeztem a pályával. A versenyzők nagy része már eltűnt a célból, amikor befutottam, de azért kaptam egy kis tapsot, meg szurkolást ami jólesett. 2 óra 52 percet voltam kint a pályán. Mondták a rendezők, hogy már csak egy dán srác van kint a pályán, és Nándi. Lerogytam egy padra, majd éhen haltam dél óta nem ettem semmit, és már este hat volt. Arne mutatta a tengeren a hajót, ami Lofoten-re ment, mondtam, hogy ezt lehetetlen lett volna elérni. Ahányszor csak megpróbáltam futni, pár száz méter után éreztem, hogy ezt felesleges erőltetni, ehhez most túl fáradt vagyok, ráadásul a pálya is nagyon kemény és hosszú volt, talán el is éheztem volna a végére, ha futok.
Mire Nándi is beért, kipakoltak a büféből rengeteg maradék kaját, gyümölcsöt, süteményt és gofrit. Pár perc múlva már nem az volt a bajunk, hogy éhen halunk, hanem, hogy majd ki pukkadunk, még csomagoltunk is a finomságokból.
Elbúcsúztunk a rendezőktől, megköszöntünk mindent, és legurultunk az O-Campbe. Főztünk egy levest aztán letusoltunk, utána átugrottunk Arne-hoz. Már napközben megbeszéltük vele, hogy meglátogatjuk, ugyanis a versenyre elfelejtettük kivinni neki az ajándékainkat, az Unicumot és a paprikát. Arne beinvitált minket egy sörre, és bár siettünk mert még bőven volt dolgunk, de elfogadtuk. Mondtam, hogy csak 10 perc, aztán rohannunk kell. Hálisten jóféle 0,33-as sörrel kínált, így tényleg csak fél óra lett a 10 percből. Megmutatta a lakást, aztán egy jót dumáltunk. Tetszett, hogy elégedett az életével, mert tényleg az lehet, megvan a családja – akik igaz, most éppen északon nyaralnak az anyósnál -, egy fjordra néz a háza, közel a természethez… Sokaknak ennyi nem lenne elég. Elmesélte, hogy Trondheimben tanult 6 évig, aztán visszaköltözött Bodö-be, és 1 éve vették ezt a lakást. Tavaly, amikor egy nagy csapat gyilkos bálna úszott fel a fjordon.
A vendégség után még elugrottunk boltba, aztán pakoltunk vagy éjfélig, mire készen lettünk mindennel.
Reggel simán elértük a hajót, találtam konnektort, úgyhogy most itt írom a naplót, ki kell használni az ilyet, mert most 3 nap pure outdoor következik Narvik-ig, méghozzá nem is akármilyen tájakon. sokak szerint ez Norvégia legszebb vidéke. És ahogy elnézem, ismét makulátlan időnk lesz. Legalábbis most egy darab felhő nincs a szigetek felett, gyönyörű tiszta az ég. Zárom is a soraimat, inkább lövök pár fotót! 🙂
Ha Tromsö akkor tudod mit kell tenned !? 🙂 😉 😀
ÍRÁNY AZ ÁLLATKERT?ÉS A JEGESMEDVÉK KIFUTÓJA,VIDEÓT TOLNI DE IZIBE !!!
Nézzétek meg a:
Norvég Sarkkutató Intézet ( Norwegian Polar Instittute ) épületét és benne a múzeumot ( ha jól tudom akkor van benne ),ami a híres Norvég sarköri kalandorokról,kutatókról ( Nansen,Amundsen ),szól ill.,hogy miként boldogulnak az emberek ott fenn az Északi-Sark,ill. ott lent az Antarktiszon a Déli-Sark közelében. Északon télen -40,-50 Fok Celsisus van,délen ( ott most van tél ),pedig -80 Fok Celsisus a hőmérséklet.
A Sörkifőzdét ( azt már a túra elején megemlítetted ).
ILLetve nézzétek meg ,már ha ott vagytok,a kikötőben a kompoknál azt,hogy mennyibe kerül egy főnek plusz egy 3,5 tonna alatti súlyú személygépjárművel az átutazás Longyearbyenbe,magyarán mennyi a kompjegy.
Irrigyellek titeket,mert ha korábban összejött volna akkor én fogadtalak volna titeket,és lehet ( sőt biztos ),hogy szállást is tudtam volna adni nektek + plusz egy napos jó túrát a Spitzbergákon ( akkor ti csináltatok volna videót a Jegesmedvékről,és elmondhattátok volna,hogy láttunk szabadon Jegesmedvét Norvégiában ).
De ami késik nem múlik…
Na a Videót kéretik nem elfelejteni!
Stavi Viktor – ISBJÖRN
Az éjféli tájfutáson felbuzdulva lesz éjféli kerékpár nap is?
Múlt héten szabadságon voltam és idén nem csak könyvet vittem magammal, hanem a telefonomon újra elolvastam a 100napbringa bejegyzéseit. Mit mondjak: LETEHETETLEN! 😀
Annyi szarságon vagytok már túl, hogy ez a maradék 500 km már nehogy kifogjon rajtatok 🙂
Rakjátok meg!!!
Thank you, Arpad and Nandor. It was very nice meeting you and getting to know you. You are two very nice young men. We wish you all the best for the rest of the journey and further 🙂 I can see that you have arrived Tromsø, finally Nandor can taste the beer! ENJOY!
Correction: it was not killer whales, but pilot whales:
http://www.an.no/bildeserier/article4460382.ece?token=&start=5&serie=0
Hello Fiuk! Udv Olhaobol, Portugaliabol, az Atlanti-ocean partjarol! Itt 32 fok van 🙂 Tegnap kint voltunk a Szent Vince fokon Portugalia delnyugati csucskeben, Latom szepen haladtok a CEL fele! Tromsoben remelem a sorozest nem hagyjatok ki! Tovabbi jo utat, sok sok renszarvast es keves esot!
Hallottalak a RadioCafé-ban élőben. Sokat hallgatom azt a csatornát a kocsiban. Szerintem korrekten elmagyaráztad, hogy mi fán terem a Couchsurfing.
Jövőhéten remélem letekerjük a kétnapos Szlovákiát egy 4 fős csapattal. Zoli, Imre, Gábor, Én
Arne! The Midnattsolgaloppen was one of my best o-experiences even if we were soo tired and just o-walked, but we had a lot of fun in Bodo – so thx. again (last time, I promise) for all! We had a really great time in Bodo, you and the other organizers made a pretty good o-fun for us and I think for all the participants! I still hadn’t got enough time to finish the 1 minute o-movie, but I will… Maybe only from home in august… 🙂
Pusi! Rakjátok!!! Jó volt olvasni Rólatok! Hajráááá!!!!
Bálint, örülök, h tetszett a Cafés beszélgetés, Bea szerkesztőnő is azt mondta, hogy jó volt. Mindezt pedig most egy couch-ból írom, egy Olyan couchból, amit mindjárt jól megszörfölök, azaz alszom egy nagyot rajta… egy nagy öt őrásat, mert már csak ennyi maradt az éjszakából :O Szlovákiában merre mentek? Kralova Hola túra lesz? 🙂
A részvétel számít és a jó élmények, a kedves, őszinte emberek szép tájakon.