100 nap bringa

Olderfjordban annyira bennem volt az indulhatnék, hogy elfelejtettem, hogy reggel 6 óta nem ettem. 30km után egy ház füves behajtóján kuporodtam le és faltam fel egy konzervhalat és egy konzervkukoricát. Direkt a legnehezebb étkeket választottam, mert nem akartam tovább cipelni őket. Mióta Nándi visszaadta a szerszámaimat és még néhány kajászacskót, igencsak megnövekedtek a terheim. Lakselvben azért még sikerült hozzájuk vásárolnom egy-két dolgot, többek között egy liter tejet, hogy a zabból kását tudjak készíteni, így elpusztítva azt is. Innen még jó pár óra tekerésre volt Karasjok és a norvég-finn határ. Nagy lendülettel indultam neki a távnak. Tudtam, hogy odáig biztos eljutok, de úgy voltam vele, hogy ha olyan kedvem lesz, akár tovább is tekerek. Volt két kisebb emelkedő, kétszer felmásztam 350m környékére, de egyszer sem volt megerőltető, az út egyenletesen és nem túl meredeken vette fel a szintet. Olvass tovább! »

Hétfő reggel Arnt felajánlotta, hogy bevisz kocsival a városba, hogy megcsináltassuk a sportboltban a kerekemet. Odakint esett az eső, így eszembe se jutott visszautasítani a kedvességét. Útközben jót beszélgettünk, megtárgyaltuk, hogy Nobel-díjat kéne adni a Couchsurfing kitalálójának. Arnt elmondta, hogy élete egyik legjobb döntése volt regisztrálni, azóta teljesen megváltozott az élete.
A szerelőnek előbb két bringát kellett befejeznie, és csak aztán tudott a kerekemmel foglalkozni. Megbeszéltük vele, hogy visszajövünk 11-re, aztán elmentünk vásárolni. Vettem egyet a híres norvég találmányból, a sajtvágóból. Persze Nándi egyből kiszúrta, hogy made in China, de ez engem nem zavart. Attól én még itt vettem a világ végén, és kedves marad nekem. Na meg szükségem is van rá, mert annyira megtetszett ez a barnasajt, hogy a hazaútra is vettem egy jó nagy darabot. Olvass tovább! »

Hazafelé a gyönyörű, de egyhangú Lappföldön egyedül tekerve azon gondolkodtam, hogyan lehet igazán boldogulni az életben. Oké, hogy most száz napig elvagyok itt a bringatúrával, ez szép és jó, és örülök, hogy amennyire lehetett, minden percét élveztem (és élvezem!!!), még néha az olyanokat is, amiket sokan az ellenségüknek sem kívánnának, de mi lesz ezután?
Pontokba szedtem, hogyan szeretnék BOLDOGulni. Lehet triviális, közhelyes és “voltmár” jelzőkkel illetni őket, és lehet nem egyetérteni, vagy egyetérteni velük, hozzájuk szólni, vagy kiegészíteni őket, harjá!

“Always look on the bright side of life!”
Még akkor is, ha gyakorlatilag éppen nem látszik ki belőle egy apró fényes folt sem, legbelül mindig tudd, azért hord a föld a hátán, hogy élvezd az életed és boldog légy! Gondolj arra, hogy milyen jó, hogy épp nem zuhant rád egy műhold! …avagy “Enjoy the Rain” ugyebár!
Olvass tovább! »

Épp abban a pillanatban érkezett meg Arnt az autójával  és egy másik couchsurferrel, amikor megtaláltuk a házát. Bent levedlettük a vizes ruháinkat, és forró bögre teák tucatjainál megindult a nagy diskurzus a konyhában. Nagyon jólesett a sok tea, pontosan erre volt szükségünk , hogy visszatérjen belénk az élet.

Arnt-t háza egy kétszintes faház, odafent 3 hálószobával, lent konyhával, nappalival, fürdőszobával. A házhoz 1,5nkm “telek” is járt, bár itt kicsit más értelmezése van ugye ennek. Kerítést kb. több ezer kilométer óta nem láttunk már. Kérdeztem Arnt-ot, hogy miért nem termeszt valamit, persze fogtam is a fejem a válasza után, itt túl rövid a “meleg” évszak ahhoz, nomeg a meleg is mást jelent náluk. Tavaly 3 nap volt az évben, amikor 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Ja, és a termesztést mások is megakadályozzák: a 4000 rénszarvas a szigeten. Kezdetben voltak virágai a kertben, amíg a rénszarvasok meg nem találták. A lappok tartják az állatokat, és persze mint mindenütt itt északon, szabadon kószálnak. A sziget lakossága 3100 fő, ebből 2500-an Honningsvag-ban élnek, és ezen a Sarnes-nek nevetett kis helyen, a félszigeten ahol vagyunk, mindössze heten! Azaz Arnt-nak 6 szomszédja van, a következő legközelebbi lakosig pedig 10km-t kell megtennie egy 4,4km-es alagúton keresztül a hegyen. Olvass tovább! »

Altaban a késői érkezés után persze nem keltünk korán. A reggelinél elbeszélgettünk két német túrakerékpárossal. Utánfutókkal nyomták, láttuk őket már este is, de akkor azt hittük, norvégok, mivel az utánfutók a norvég zászló színeiben pompáztak. Mire összerámoltuk magunkat a kempingben és a bevásárlást is letudtuk Alta központjában, délután kettő óra is elmúlt már.
Gyorsan beindult az út alattunk, észre sem vettük, és már 14km-en voltunk túl. Kb. eddig tartott a könnyű rész, amíg ki nem értünk Alta-ból. Aztán jött az emelkedő, ami már önmagában nem volt finom, de aztán, miután felértünk 385m-re, akkor jött csak az igazi szívás.
Olvass tovább! »

Reggel szemerkélő esőre ébredtünk. Nándinak nem sokat száradtak így a kerítésre kiteregetett ruhái… Megreggeliztünk a konyhában, főztünk egy teát, majd összepakoltuk a táborunkat, és kitettük magunkat az útra.
Nem volt könnyű a kezdet, szokás szerint még álmos voltam, éreztem a sátor szellemének büntetését magamon. Hamar elhagytuk a kényelmes fjordpartunkat. Először csak egy tó mellé kapaszkodtunk fel, de tudtam jól, hogy ez még semmi, csak ezután jön a java. Ezt a sorompók is jól jelzik, nyilván a célból vannak kint, hogy lezárják az utat, ha odafent a hágóban nagy a hó. A hókotrók menetrendje is sokat sejtet az ilyen sorompók melletti táblákon… 420 méterig kapaszkodtunk fel. Ez amúgy meg se kottyanna, de így, korán reggel (délben), a sátor szellemének verését még frissen érezve a testem minden egyes porcikájában… így nem olyan finom. Meg aztán nehogy azt képzeljétek, hogy itt egy 400-as „hágó” úgy néz ki, mint otthon. Kb. olyan, mint egy 2000 méteren a Tátrában. Odafent szinte semmi növényzet, esetleg egy-két kóbor bokor, de leginkább csak szikla és moha, és az ilyen viszonyokhoz illő az időjárás is. Most még köd is járt a „magashegyi” bulihoz, igaz, épp felszakadozóban.
Olvass tovább! »

Miután elhagytuk Tolgrim barátunk lakását, a közeli parkban, padok, virágok, sipítozó sirályok, és néhány idős, üldögélő figura között költöttük el a szokásos reggelinket: müzlit szendvicsekkel. Kedvenc részünk, amikor elfogy a müzli, és ki kell innod a hideg csokis tejet a hideg acélbögréből.
Fél egy lett, mire elindultunk a reggeliből. Ötödjére is bevettük a hidat kelet felé kimenet a városból, majd a főúttal párhuzamosan, egy alsóbbrendű úton folytathattuk egész hosszan a fjord mentén. Csak mikor bekanyarodtunk kelet felé, egy másik fjordba, akkor csatlakoztunk vissza a főútra. Volt itt egy őrült országútis fazon, az út mentén cikázott fel-le egy viszonylag sík szakaszon, nem tudom, hogy nem unta, hogy ugyanott bringázott el számtalanszor… Olvass tovább! »

Tromsø-ben épphogy csak sikerült az előírt 12 órára elhagyni a kempinget. Reggeli a konyhában, gyors búcsú Nuno-éktól, majd irány vissza a hídon a városba. Kerestünk egy boltot, ahol vettünk reggelinek valót, müzlit, kenyeret és felvágottat, majd kiültünk a közeli kis kikötő elé, egy taxiállomás padjaira. Volt itt néhány részeg punk fazon, akiknek annyira nem örültünk, de hálisten elvoltak magukkal pár paddal odébb. Egy osloi fociklub játszott ezen a napon a bergeni csapattal, ez látszott is a városon, a szokásos turistahadon túl most még focidrukkerek is ellepték az utcákat.
Boldogan tömtük a reggelit, amikor egyszercsak valaki magyarul szólt hozzánk a szomszéd padról: “Honnan jöttetek a bringákkal?” Olvass tovább! »

Az Evobike-nál már az első perctől nagyon pozitívan fogadták a 100napbringa project támogatásának ötletét. Az örömöm csak tovább fokozódott, amint Ádámmal megjártuk egy esős szombat délelőtt a kiállítótermüket. Fantasztikus jó bringás cuccokkal foglalkoznak. Mivel a bringa ekkor már megvolt, sajnos nem váltottam át az egyik általáluk forgalmazott fekvőbringára, vagy összecsukható kerékpárra. Pedig hiszitek vagy nem, mindkettőnek meg lett volna az értelme. Najó az összecsukhatón én magam is sokáig mosolyogtam, de aztán egyre többen jöttek szembe ezeken az apró, de nagyszerű bringákon, nem egyszer málhákkal megpakolva - ennyien nem lehetnek hülyék, biztos hogy van ráció ezekben a bringákban. A fekvőbringa pedig odaver minden mást, ez nem kérdés.

Ezúton is köszönjük Nekik a fent bemutatott vízálló táskákat, melyeket az egész csapat számára biztosítottak!

Narvik és Tromsø között a távolság a tervezett útvonulunk szerint kb. 260km, erre két napot szántunk, majd egy teljes, városnézős pihenőnapot Tromsø-re. Mivel délelőtt a kerékszerzés volt a project, csak fél kettőkor tudtunk indulni Narvikból. Kifelé menet a városból még megnéztük a körforgalom mellett a híres távolságjelző táblát, majd bevásároltunk, és elhagytuk a várost.
Nem sokáig jutottunk, máris megálltunk. Nándi ment egy kanyarral előttem, egyszercsak azt vettem észre, hogy az út szélén áll egy autó mellett, és süteményt fal széles mosollyal az arcán. Na ezt most hogy? El se tudtam képzelni, hogy sikerült ilyen gyorsasággal lespannolnia velük, hiszen fél percnyire se maradtam le. Egy norvég pár felismert minket az újságból, leelőztek minket az autójukkal, megálltak, aztán leintették Nándit és süteménnyel kínálták. Hát ez nem semmi! Beszélgettünk kicsit az út szélén a sütifalás közben, így kiderült, hogy azért nem csak az újság volt a dologban, hanem már találkoztunk velük valahol egy hajóállomáson. Nekünk fogalmunk sem volt róla, hol és mikor lehetett az előző találkozás. Csak jópár kilométerrel később esett le, hogy valószínű ők voltak a Svartisen gleccsernél a kis hajónál, tehát már akkor is beszélgettünk velük. Most nem volt rajtuk napszemüveg, azért nem ismertük fel őket először. Mindenesetre örültünk a találkozásnak nagyon. Kicsi a világ, kicsi Norvégia és végtelenül kedvesek benne az emberek! Olvass tovább! »