100 nap bringa

Itt vagyunk Franciaország közepén. Vagy legalábbis egy marhalegelő közepén. Ebben az országban akkora marhák az emberek, a franciák, hogy az elképesztő. Amúgy rendes, kedves embereknek tűnnek, de legtöbbjüknél hiányzik egy fontos dolog, ami nálam – tudom, talán bennem is van a hiba – de lerombol mindent: Nem hajlandóak, nem is tudnak, és nem is akarnak, még csak tudomást sem venni más nyelvekről. Az hagyján, hogy amikor leszólítasz valakit, hogy merre az arra, vagy akármi, akkor csak franciául beszél… De amikor elkezdenek hozzád beszélni, ők szólítanak meg, franciául! Mondják-mondják, nem tudod mit, de mondják, kérdeznek, te meg visszakérdezel, hogy angol, német? De persze semmi, tovább lökik a franciát, fel sem fogják, hogy egy büdös szót nem értesz belőle, ők azért tovább tolják. Gábor reagálta le jól az egészet, teljes természetességgel beszél ezekhez az emberekhez magyarul. Pont úgy, ahogy ők is beszélnek hozzánk franciául. Mi persze ilyenkor a könnyeinket törölgetjük… „Igen, biciklivel jöttünk, Budapestről… Megyünk Párizsba. A Duna mentén jöttünk, úgy hogy Bécs, Linz…” A francia csávó épp annyit ért belőle, mint mi abból, amit ő mond nekünk. Persze akadtak kivételek, de nem sok, szám szerint eddig kettő. Az egyik egy fiatal srác volt még Strasbourgban, megkérdeztem tőle angolul, hogy merre van közért, mire ő kedvesen, készségesen és angolul (!) válaszolt. Valószínű még német volt a srác. A másik emberünk egy kedves néni volt a touli turisztikai irodában – Neki hivatásból kellett tudnia más nyelveket, és tudott is, örültem is neki nagyon, úgy jöttem ki az ajtón, hogy fülig ért a szám, végre szót értettem valakivel az útitársaimon kívül ebben az országban.

Continue reading →