Bon Jour a sátorból

Itt vagyunk Franciaország közepén. Vagy legalábbis egy marhalegelő közepén. Ebben az országban akkora marhák az emberek, a franciák, hogy az elképesztő. img_6805Amúgy rendes, kedves embereknek tűnnek, de legtöbbjüknél hiányzik egy fontos dolog, ami nálam – tudom, talán bennem is van a hiba – de lerombol mindent: Nem hajlandóak, nem is tudnak, és nem is akarnak, még csak tudomást sem venni más nyelvekről. Az hagyján, hogy amikor leszólítasz valakit, hogy merre az arra, vagy akármi, akkor csak franciául beszél… De amikor elkezdenek hozzád beszélni, ők szólítanak meg, franciául! Mondják-mondják, nem tudod mit, de mondják, kérdeznek, te meg visszakérdezel, hogy angol, német? De persze semmi, tovább lökik a franciát, img_6824fel sem fogják, hogy egy büdös szót nem értesz belőle, ők azért tovább tolják. Gábor reagálta le jól az egészet, teljes természetességgel beszél ezekhez az emberekhez magyarul. Pont úgy, ahogy ők is beszélnek hozzánk franciául. Mi persze ilyenkor a könnyeinket törölgetjük… „Igen, biciklivel jöttünk, Budapestről… Megyünk Párizsba. A Duna mentén jöttünk, úgy hogy Bécs, Linz…” A francia csávó épp annyit ért belőle, mint mi abból, amit ő mond nekünk. Persze akadtak kivételek, de nem sok, szám szerint eddig kettő. Az egyik egy fiatal srác volt még Strasbourgban, megkérdeztem tőle angolul, hogy merre van közért, mire ő kedvesen, készségesen és angolul (!) válaszolt. Valószínű még német volt a srác. A másik emberünk egy kedves néni volt a touli turisztikai irodában – Neki hivatásból kellett tudnia más nyelveket, és tudott is, örültem is neki nagyon, úgy jöttem ki az ajtón, hogy fülig ért a szám, végre szót értettem valakivel az útitársaimon kívül ebben az országban.

Na de kezdjük az elején, hagyjuk a lökött franciákat, az ő bajuk hogy ilyenek, s nem a miénk. Szóval az előző bejegyzést ott fejeztem be, hogy Furtwangenben img_6863Tihamér volt kolijában vagyunk, az ottani haverjaival. A srácok irtó jó fejek és segítőkészek voltak, a főkolompos, Jónás notebookját kb. 4 órán keresztül használtam bejegyzés írásra. A sajátomat nem tudtam, mert mac ím szűrés volt a koli hálóján. Miután túltettem magam a megosztás örömein, én is csatlakoztam a nagy társasághoz, ahol rendkívül illendő módon mindenki mindenkivel angolul beszélt. Mi is egymással és ők is ugyanígy. Volt egy srác, aki tudott franciául, tőle vettünk nyelvleckéket, sőt ezekről még felvétel is készült, bár még nem mertük visszahallgatni őket. Ezen túl is volt bőven nagy örömködés. Egyikük nevét elfelejtettem, és csak úgy szólta oda neki, hogy „Hey Dude!” – img_6908Mire BanziG felkapta a fejét, és 5 perc múlva már Beatles szólt a magnóból, mi meg énekeltünk. Már jócskán elmúlt éjfél, mikor elkezdtem vizet hordani korsókban a csapattársaknak, hogy ne legyenek dehidratáltak másnapra a nagy sörözéstől. Aztán valamikor hajnali 2 és 3 között azon kaptam magam, hogy zuhanyozom, és hogy fantasztikus, eksztatikus élményt nyúlt a meleg víz a testemnek.

Sejtettük, hogy nem lesz egyszerű, ha egy kollégiumban akarunk megszállni, nagy international társaságban, mint 100napbringások. Nem is lett egyszerű az éjszaka, de ennek ellenére, meg kell valljam, egész szépen img_6929megébredeztünk a reggel. Persze a szállásadóinkat hagytuk tovább aludni, összeszedtem a csapattársakat a különböző emeletek közös helységeiből, összerámoltunk, megreggeliztünk, és útra keltünk.

Ez az út egészen a városka alján található Edeka nevű szupermarketig tartott, ahol betankoltunk újabb adag édességekből. Aztán nekivágtunk az igazi dunaforrásnak: utána eredtünk a Breg nevű pataknak, felfelé a völgyben. Azt hittem nem lesz könnyű megtalálni a helyes irányt. Kicsit ezen paráztam egész reggel, hogy elfelejtettem letölteni tegnap este az internetről – amikor még volt lehetőségem rá – az útvonaltervet, amit még odahaza rajzoltam, és ami egészen pontosan felvezetett volna minket innen a forráshoz, majd át a hegyeken, le Strasbourg felé. Ennek hiányában most kicsit találomra vágtunk neki a Duna-forrásnak, de nem volt belőle baj, mindenütt ki volt jelölve az irány. Először egy szélesebb, lankás völgyben kaptattunk fölfelé a már csak apró patak méretű Breg,img_7002 vagyis a Duna forrásfolyója mellett. Itt még vidám volt a társaság, mindenki a tegnap estén mosolygott, annak ellenére, hogy kicsit másnaposak voltunk. Aztán jött a fekete leves: lekanyarodtunk a főútról balra, és igencsak meredekbe váltott a terep, meg kellett kínlódnunk vele, mire felértünk a forráshoz. BanziG küzdött a legjobban, míg Ádám és Bazsi annyira előreszaladtak, hogy túl is mentek a forráson. Aminek a helyét nekem már messziről sikerült felismernem, annyit nézegettem otthon a fényképeket róla.

Pár perc múlva mindannyian ott ültünk a kis forrás körül, ki meghatódva, ki megfáradva. Én letettem magam közvetlenül a forrás melletti a kis kő lépcsőre, ahol ültem pár percet és néztem a kristálytiszta vizet, ahogy előbújik a img_7012hegyből, hogy aztán hosszú utat megtéve, többek közt az otthonunkon, Budapesten is átfolyjon, már hatalmas folyóként, hogy végül még sokkal később a Fekete-tengerben ömöljön. Ez már önmagában hihetetlen volt, hát még az, hogy mi négyen, az elmúlt néhány nap a folyót követve, figyelve, ahogy egyre zsugorodik, most itt vagyunk az eredeténél. Arcot mostam a vízben, majd készítettünk néhány fotót rólunk és a forrásról. Jó volt ott lenni, nagy pillanat volt, sose felejtem el.

A forrástól pár méterre a Duna-Rajna vízválasztójaként kitáblázott gerincen jobbra fordultunk, majd egy kissé kalandosra sikerült néhány kilométeres fekete-erdei kerékpározás következett.img_7025 Nem lövöm le a poént, mert lesz róla majd videó, a lényeg, hogy nem olvadt még el minden hó odafent. Ettől persze mi nem riadtunk vissza, ellenben remekül szórakoztunk. Azóta többször visszanéztük az ominózus videót és mindig könnyes lett a szemünk a végére.

A főúton legurultunk Oberprechtal-ba, majd egy kisebb hágón átkelve Haslachba, ahol megálltunk egy kellemes kis kiülős helyen fejenként 1500 forintnyi euróért pizzát és kebabot ebédelni. Idelent már sokkal kellemesebb volt az idő, odafent annyira nem volt melegünk 1100 méter környékén. A Kinzig folyó völgyében kerékpárúton tudtunk haladni, nagyon szép volt a táj, és közben a nap is kisütött, aminek tudtunk örülni a fenti hideg után. img_7075Offenburg előtt még utoljára jól bevásároltunk Németországban spagettiből és minden egyéb jóból egy Lidl-ben, majd egy folyó mellett töltéseken folytattuk Strasbourg-ig.

Ott aztán átkeltünk a Rajnán egy modern gyalogos hídon, amelyre remekül rávezettek a kis kerékpáros táblák. Innentől kezdődött számunkra Franciaország! Az első legszembetűnőbb változás az utak borzasztó – kb. mint otthon – minősége volt, a második, hogy eltűnt az a németeknél megszokott nagyfokú tisztaság és rendezettség. A harmadik pedig, hogy a boltban az eladó, arra a kérdésünkre, hogy „Do you speak english?” azzal válaszolt, hogy „Párlé vü fransz?” – img_7084Nem tudom, hogy honnan ez a nagy nemzeti büszkeség, de ha én akármekkora nagy világnemzet fia lennék, akkor is megtanulnék más világnyelveket a sajátomon kívül. Persze nem ismerem az egész dolog hátterét és a franciák történelmét, de biztos meg van az oka annak, hogy így gondolkodnak. De mint már írtam, ez inkább legyen az ő bajuk, mint a miénk, úgyhogy lépjünk is túl ezen.

Szóval azon a napon, amikor átgurultunk a franciákhoz, Strasbourg mellett sátraztunk szántóföldek között egy erdősáv sarkán. Este rántottát sütöttünk, átjöttek Gáborék is a sátrunk előterébe, így még este is együtt volt egy kicsit a négyes. Ennek a „Nem jöttök át este vacsorázni?” dolognak egyébként praktikus okai is vannak, img_7097ugyanis Bazsiék sátra elég kicsike, épphogy csak elférnek benne ketten, előtere pedig szinte nincs is, míg a miénkben le tudnak ülni ketten úgy, hogy mi a hálófülkéből kihajolva főzzük a vacsorát.

Reggel először egy arra járó traktor ijesztett ránk, majd egy a szántóföldeken mellett túrázó tetőtől talpig technikai cuccokba öltözött néni sétált át kedélyesen köszönve a sátraink között. Összerámoltuk a tábort, majd nekivágtunk az útnak Saverne felé. Domb dombot követett, föl-le hajtottunk a mezők között, hamar megkészült ettől a társaság, bizony nem volt egyszerű az a 20km sem, amíg a városba értünk. Saverne-ben bevásároltunk, majd nekimentünka Vogezeknek. img_7129Azt hittem okos voltam előző este, amikor patakok és vasútvonalak mentén megterveztem az útvonalat, de valójában a lüke franciák túljártak az eszemen. Ezek a marhák ugyanis alagutat fúrtak a hegybe a hülye csatornáiknak. Azóta sem értjük, miért jó ez nekik, mire való ez a rengeteg hajózható csatorna… Lehet, hogy errefelé előbb ismerték a hajót, mint a kereket… Azóta már át is keltünk egy ilyen csatorna alatt. Felüljáró volt építve a hajóknak az út felett. Valaki magyarázza el, miért jó ez, mert én nem értem! 🙂

A Vogezek után Sarrebourg határában ettünk egy hamburgert francia módra, bagettben csigával, 4 Euróért. img_7179A város után azt gondoltuk, végre jön egy kis egyenes, sík szakasz, de nem így lett, sőt, épp ellenkezőleg, az egyenes szakaszon volt a legnagyobb hullámvasút. Ezután már megváltást reméltünk attól, hogy egy csatorna mellett folytatjuk, de ettől sem szűnt meg az állandó fel-le, ezek a franciák teljesen őrült, logikátlan útvonalra képesek építeni az útjaikat. Mintha mániákusan félnének az árvíztől, vagy szeretnék a szép kilátást – az út állandóan felvisz az összes dombtetőre holott a völgy aljában is mehetne, közvetlen a csatorna mellett.

Valamikor este 7 környékén megelégeltünk a kilométereket és ledőltünk egy gyümölcsösben nem messze az úttól. Még jó, hogy nem álltunk neki sátrakat állítani, mert hamarosan jött a gazda, aki persze nemhogy se angolul se németül nem tudott, de még ektivitiben is ritka béna volt, egy percbe telt mire rájöttem, hogy permetezni fog, és húzzunk innen a francba. Így is tettünk, egy vetéssel feljebb a dombon, egy frissen kaszált rét sarkában vertünk táborhelyet. Pontosabban vert Gábor és Ádám, mert mi ezalatt Bazsival leszaladtunk a csatornához feredni egy jót. Este hatalmas adag spagettit készítettünk, megtanultam hogy kell annyi vízzel tésztát főzni, hogy a végén mindet magába szívja a tészta és még csak le se kelljen róla önteni a levet a végén. Akkora adagokat késztettünk aimg_7203 tegnap vett pakkokból, hogy még reggelire is maradt. Közben este nagy vihar volt, esett az eső, és úgy tépte a szél a sátrat hogy azt hittem, eltöri a rudazatot. Hála az égnek aztán alább hagyott a szél és az eső is.

Bár Ádám ennek ellenére rosszul vagy inkább sehogy nem aludt, reggel még a szokásosnál is kómásabb és morcosabb volt, miután felült a hálózsákjában és csak negyed órát nézett ki álmosan a fejéből, azzal a mondattal nyitotta meg a napot, hogy kijelentette, ma biztos nem fog 115km-t tekerni. Remek, nem is indulhatna szebben a nap! Éljen az optimizmus! 🙂 Még jó, hogy már rég tudom, ilyenkor nem szabad komolyan venni a srácot, csak sokáig és lassan boot-ol szegény. img_7212Majd lehet, hogy készítünk egy olyan 100napbringaTV videót is, aminek az lesz a címe, hogy „A világ legmorcosabb embere – Avagy riz ébredés után…”

Mire összepakoltuk a tábort, újra beborult, és igencsak esőre állt. Nancy határában bevásároltunk egy Lidl-ben üdítőt, édességet, és a még Szlovákia óta cipelt Horcica-hoz (mustáromhoz) 30db virslit vacsorára. Megnéztük a várost, tetszett az egy sínen közlekedő villamos, bár mivel a május 8. a franciáknál valamiféle nemzeti ünnep, a szabadnap révén csak a síneket láttam belőle. Ugyanígy jártam a bankkal és az 500 Eurósommal. Sehol nem fogadnak el ekkora bankót, a bankok pedig zárva vannak, és valószínű most már maradnak is egész hétvégére, úgyhogy a többiektől kell kölcsönkérnem hétfőig. img_7215Amikor is már Párizsban leszünk, ami még mindig tisztára hihetetlen, pedig már alig vagyunk 250km-re tőle.

Most egy marhalegelő sarkában sátrazunk, ahogy már írtam az elején. Felfaltuk a virsliket, a többiek már alszanak rég, én meg pötyögöm ezt a bejegyzést. Mellettünk patak csörgedezik, a távolban egy dombtetőről valaki nyomatja a francia daj-dajt, amire néha egy-egy marha felbőg a domboldalból. Hosszú és fárasztó napunk volt, ma is sok fölfelével, változó borús-napos idővel, a végén pedig még egy komolyabb szembeszelet is kaptunk. Nincs már erőm leírni a részleteket, de ma is haladtunk egy 100-ast, sokat nevettünk, és mindenki jól van, érezzük, és várjuk, hogy közel van Párizs és hamarosan megérkezünk. Ma Nancy és Toul volt a két város amit érintettünk, nekem mind a kettő nagyon tetszett. img_7227A franciák, annak ellenére, hogy nem beszélnek a francián kívül semmilyen más nyelvet, még jófejek. Sőt, a táj is csodaszép, annak ellenére, hogy domb hátán domb az egész. Még ami talán izgalmas volt a mai napon, hogy valahol Toul előtt Gábor kapott egy defektet. Mivel én gyűlölöm, ha mocskos leszek, és riz azonnal be is jelentkezett foltozásra, ezért úgy döntöttem, másféleképpen próbálom hasznossá tenni az így „nyert” időt: amíg a többiek szereltek, nekiálltam körberohangálni a netbookkal a környéken, használható vezeték nélküli hálózat (wifi) után kutatni (röviden: waralkoltam), de sajnos nem találtam semmit, csak egy tucat titkosított Livebox hálózatot Nem tudom, mi lehet ez a doboz, de nagyon népszerrű Franciaországban. Viszont számomra sajnos használhatatlan… 🙁 Jól le is szúrtam BanziG-t, hogy milyen helyen kapott defektet, legközelebb valami sűrűbben lakott helyen, mondjuk egy lakótelepen kapjon inkább… A pumpálás közben még gyorsba egy audiónaplót is felmondtuk, nehogy elfelejtsük, mi minden történt velünk az előző felmondás óta. img_7258Sajnos még egy felvételt sem sikerült káromkodás nélkül felvennünk, így ezek lehet, hogy örökké a mi kis műhelytitkaink maradnak. Sőt, néhány, az úton kialakult egyedi szakzsargon mellett már van a 100napbringának saját káromkodása is, amit szintén nem árulhatunk el… 😛

Ja, nagyon fontos: Párizsban már várnak minket, le van zsírozva a couchsurfinges szállásunk Raphael Payen-nél! 🙂 Ez több mint jó hír, megnyugodott a lelkem, lesz tető a fejünk felett Párizsban. Aki nem 100napbringázik, el sem tudja képzelni, milyen sokat jelent ez! A hétköznapokban apróság, de nekünk biztonság, könnyedség, kényelem, és mindez összehasonlíthatatlanul, sokkal-sokkal többet jelent, mint bármikor máskor. Mindent nagyon átértékel ilyenkor az ember.

Árpesz – 2009.05.09. 00:06

14 comments

  1. Szia Árpesz !
    EZ a kezdés „Ebben az országban akkora marhák az emberek, a franciák, hogy az elképesztő.” elég bunkó – hogy a te stílusoddal éljek.  Több ezer km-t tekertem már Franciaországban (Alpok töviről hegyire és Pireneusok), de eddigi 16 évnyi európai bringatúráim után mondhatom: a kontinensen Franciaországban tekerek a legszívesebben, pedig én sem tudok franciául. Egyébként La Palma szigetén sem beszélnek, csak spanyolul. És Magyarországon is kevesen beszélnek idegen nyelvet, kivéve Bp-n.
    További jó túrát !

  2. Hello Fiúk!

    Paczák újságolja, hogy hamarosan Párizsba utazik. Egy barátja érdeklődve kérdi:
    – A feleségedet is magaddal viszed?
    – Hova gondolsz? ? feleli megbotránkozva Paczák.
    – Ez pont olyan, mint Pilsenbe sört vinni!

    Ès ne felejtsétek továbbra sem:
    \\"Párizsban szép a nyár….\\"

  3. Gábor, igazad van, azóta én is csak egyre-egyre csalódok, persze pozitívan a franciákon… de ez az egy dolog azért engem zavar… Ha mi sem beszélünk más nyelvet, az részünkről is gáz. Bár Franciaország kicsit nyugatabbra van, részükről méginkább gáz. Egyébként a bringásokkal tényleg különösen kedvesek, nem csodálom, ha szeretsz itt tekerni. Ahogy bejöttünk Párizsba, olyan gyönyörű kis mezőgazdasági utakon jöttünk, hogy az egy csoda volt. A bejegyzés eleje most már így marad, akit igazán érdekel, hogy milyenek a franciák az elolvassa a végét is és rájön, hogy mindezek ellenére jó arcok nagyon!!! 🙂 Mondom ezt úgy, hogy itt lakunk két franciánál, akik jófejségből szállásolnak el minket mind a négyen, és míg megy a nagy konverzésün a konyhában, én itt irogatok… Na megyek is vissza, hogy ne legyek anti-szociális.

  4. Hello Srácok!

    Előszöris gratula a Budapest-Párizs teljesítéséhez! Le a kalappal!

    Másodszor, nem akarok “igazságosztó” lenni Árpesz és Gábor között, viszont szerintem mind a két srácnak igaza van. Én abban a ritka helyzetben vagyok, hogy tekertem Dél-Franciaországban Nizza és a Pireneusok között és megjártam a Strasbourg Párizs közötti szakaszt is. Hát mit mondjak? Sokban nem hasonlít egymáshoz a két régió. Egy erős túlzással, mintha a siófoki Arany-partot akarod összevetni a legeslegeldugottabb borsodi kis falucskával. Azon a részen, ahol Árpeszék tekertek tényleg nincs más, mint szegényes falvak, városok, s olyan franciák, akik nem sok turistát láttak, mert aki Párizsba megy, az általában az autópályáról, vagy a repülőről nem sokat lát az életükből. Ők tényleg nem beszélnek idegen nyelveket sem (bár ez azért valljuk be elég sok franciára igaz). Egyszerű szegényes az a vidék, s Németországból, vagy Svájcból átlépve tényleg olyan, mintha Ausztriából jönne át valaki hozzánk.

  5. A beszámolót olvasva látom, hogy azért Titeket is eléggé megviselt a “nagy francia préri”. Nem könnyű szakasz bárki bármit is mond! Iszonyat mennyiségű domb, szinte végig hullámvasút, amerre szem ellát! De nektek legalább visszafelé nem kell megtenni az utat :-).

    Árpesz még szenvedhet, ugyanis Brüsszelig még hasonló lesz a terep, ott ér majd le Belga-Holland síkságra.

    Jó városnézést!

  6. Sziasztok!

    Örülök h a végén jól sikeredett a furtwangeni pihenőtök…
    Gratulálok a sikeresen záródott párizsi szakaszhoz! Csak így tovább Árpi!

    Üdv T

  7. Gratulálok srácok, megcsináltátok!

    A nélkülözés, az eső és a más idegen emberekre való támaszkodás, függés kissé elkedvetlenítheti az embert, már ha olyan típus.. (én olyan vagyok)
    de a táj, a barátok, a sport, az új környezet és a jókedv mindezekért kárpótol.

    A túrátok mindenképp nagy teljesítmény és sok tekintetben irigylésre méltó.

  8. nem értek egyet Gáborral. …a minap egy távolról jófejnek tűnő társaság felé kerekeztem és amikor odaértem, meg kellett állnom egy másik bicós miatt. a társaság egyik tagja hirtelen kérdezett tőlem valamit franciául, de mivel sajnos nem beszélem a nyelvet, kérdeztem, hogy válthatnánk-e angolra. mire a kérdező fitymálva legyintett egyet az arcomtól 3 centire (!) és gyilkos tekintettel szisszentett valamit a foga között. szerintem jó, hogy nem beszélem a nyelvüket, mert biztos mondtam volna neki valamit, amit nem tett volna ki az ablakba. ők az a nép, akik semmilyen más nyelvet nem hajlandóak se megtanulni, vagy ha tudnak is, használni. kérdezem én, mi a fenéért gondolják azt, hogy az egész világon mindenki beszéli a nyelvüket? Árpesz részéről nem tartom “bunkóság”-nak a kifakadást. szüksége volt információra, ami ráadásul befolyásolta is az útjukat és ezt az információt csak nagy nehezen kaphatta meg, mert egy nacionalista franci nem hajlandó nyelvet tanulni, de ismétlem, ha tud se beszél, mert neki nincs érdekében. szerintem ez bizonyítvány a franciák nagy részéről. tisztelet a kivételnek!

  9. Mielőtt mindenkit elragadnának az általánosítások és az egyéni személyes sérelmek, azért, igaz, hogy a franciák nem beszélnek “külföldiül”, de legalább segítőkészek és tényleg szeretik a bringásokat. Annyi biztatást: dudálást (jó értelemben, “allé”-t sehol nem kap az ember, mint náluk. Árpesz volt Róma felé is bicajozni, így talán egyetért velem, hogy ha már egy egész nép “bunkóságáról” van szó, ami a vezetési stílust, a mentalitást és a segítőkészséget jellemzi, akkor inkább az olaszokat nevezném annak.

  10. 🙂 Szerintem le is zárhatjuk ezt a “vitát”, maradjunk annyiban, hogy
    1 – nem érdemes általánosítani
    2 – a franciáknak legyen a saját bajuk, ha nem beszélnek más nyelveket…

    Most amúgy épp jóféle magyar gulyáslevest főzünk néhány jófej franciának és olaszból ideutazott töröknek 🙂

    3 – allé bizony! 😀

  11. A franciákkal 1 baj van csak – visszatérve az eredeti témához – ,hogy az nem baj ha nem beszél más nyelvet csak a sajátját, de minek osztja nekünk az eszet franciául amikor tisztán látszik, hogy egy mukkot sem értünk belőle? Erről az jut eszembe, mint amikor kimennek az okos magyarok \"olaszba\" bőrkabátot venni és ha nem értik mit akarnak akkor hangosabban mondják, hogy BŐRKABÁT.:D

    Megérkezni Párizsba nagyon kettős volt, a csendes vidékhez szokott lelkivilágunk előtt egyszer csak megjelent hangos város kicsit megijesztett minket, illetve mivel számunkra befejeződött itt az út ezért furcsa érzések voltak bennünk úgy gondolom, viszont egyből beindult egy másfajta pörgés a couchsurfinges vendéglátóinknál, ami egyéb szempontokból volt érdekes. 😀

    A hazaút legérdekesebb momentuma számomra az volt – azonfelül, hogy a 16 napos utunkat a gép 1 óra 15 perc alatt abszorválta -, amikor egy elzárt szobában kutyával szagoltatták végig a becsomagolt bicajainkat, talán vállról indítható rakétákat keresve bennük. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: