Napsütés Bergenben

Bergenben jó későn keltünk, kaptunk reggelit, majd beszabadultunk a városba cuccok nélküli bringákkal. 01-bergenBefelé menet már nem lehetett eltéveszteni a bringa utat az autópálya mellett.
Első célpontunk a turistainformáció volt a halpiaccal szemközti sarkon. Itt lőttünk ingyenes várostérképeket, majd mentünk is egyenest a kerékpárszervizbe. Balázsnak egész jutányos áron bevállalták a lánc és hátsó fogaskerekek cseréjét, váltó beállítását. Délután 3-ra kész lesz, ígérték. Leláncoltuk a többi gépet is, és gyalog vágtunk neki a városnak. Átvágtunk a tegnapi tó mellett a katedrálishoz, bementünk, leültünk kicsit, nem nagy szám, láttam már cifrábbat az úton, de ez most nem is számított, egyszerűen csak jó volt kicsit itt is bent lenni, ülni és nézni ki a fejemből, megállni egy pillanatra.
Beszaladtunk egy közértbe is, visszaváltottuk a tegnapi sörös dobozokat és vettünk helyettük teliket. Aztán egy szűk sikátoron keresztül átvágtunk a halpiachoz, ahol jól körbenéztünk, majd végül 110 koronáért fejenként beneveztünk egy-egy rákos-lazacos-köretes tányérra. Igen drága és finom volt. Előbbit nem bántuk, utóbbit elvártuk, ezt itt most ki kellett próbálni, Bergent nem hagyhatjuk úgy el, hogy nem ettünk a halpiacon semmit! A Bergent, ahol még ma is süt a nap! Pedig az év átlagosan 330 napján esik itt az eső. No, nem egész 02-bergennapokat, de 330 nap nem múlik el úgy, hogy nem esne, legalább egy kicsit. Ez persze nem zárja ki a szikrázó napsütést sem. Későbbi szállásadónk, Robi mesélte, hogy náluk egy nap 3 évszak elő szokott fordulni, de legalább kettő. 🙂
A halpiacot Balázzsal még a maradék sörünkkel a kézben hagytuk el, aminek az lett a vége, hogy egy kerékpáros rendőr pár megszólított minket, megkérdezte honnan jöttünk, majd közölték, hogy itt nem szabad az utcán alkoholt fogyasztani. Mindezért szinte ők kértek tőlünk elnézést. 🙂 A sörünk végét így a halpiac egyik padján ülve ittuk meg.
A sétálóutcán át felcsavarogtunk egy másik templomhoz, majd körülnéztünk az egyetemi negyedben is. Felmentünk a tegnapi parkhoz, hogy kifeküdjünk 03-bergenegy kicsit a fűre csak úgy lenni és pihenni. Itt egy érdekes dolog történt, egy csapat drogosba futottunk, egyikük full betépve-szívva vagy én nem is tudom hogy, de odajött hozzánk, kezdte norvégül, ekkor még nem tudtuk, mit akar, majd kérdezte angolul, hogy mire van szükségünk? Mondtuk, hogy bocs, de tőled haver az égvilágon semmire! Mire ő: Ja, akkor kerüljetek arra, mert itt mi vagyunk, drogosok. Oké, sorry, toljátok csak, mi erre nem vagyunk kíváncsiak… És tényleg, ott tolták a cuccot, tele volt a fű injekciós tű zacskókkal, meg még ki tudja mivel, hálisten nem értek ezekhez…. Mindenesetre furcsa volt látni, hogy még itt is van ilyen.
Kiültünk egy dombra pihenni a napsütés alatt. Persze ez nekem nem sikerült, amíg a többiek talán el is aludtak, én egy fa árnyékában gépeltem az elmúlt napok beszámolóit.
04-bergenFél óra pihenő után visszasétáltunk a bringaszervizbe, ahol Balázs gépe már készen volt. Vettünk még lube-ot Nándival a továbbiakra, majd indultunk a városközpont felé immár újra bringákkal. Láttunk ott ugyanis egy hot-dog akciót, ismét csak 10 koronáért. Erre most is beneveztünk, én kettőt is ettem. Közben Balázs észrevette, hogy nem tökéletes a bringája. Visszavitte a szervizbe, ahol szó nélkül beállították neki, amíg mi Nándival pihentünk a tóparton.
Hazafelé Cathy-ékhez éreztem, hogy jó fáradt vagyok, azért ez a városnézés is ki tud venni az emberből. Gyorsan vettem is egy nagy zuhanyt ismét, ettől kicsit fel is frissültem. No meg Cathy mentateáitól is. Ezen az estén is jókat beszélgettünk, és Cathy ismét jó kis 07-bergenvega kaját rittyentet, amihez most még desszert is járt fagylalt formájában. Sajnos ezen az estén már borús volt az idő, sőt 8 körül el is kezdett esni az eső. Ezt kicsit sajnáltam, mert szívesen kiültem volna ismét arra a sziklaszirtre a tengerparton, akár egymagam is, csak úgy lenni, élvezni a pillanatot, naplót írogatni, vagy csak zenét hallgatni. Ezt az ötletemet elmosta az eső, de azért nem keseredtem el, bőven volt mit tenni, sok-sok videót, képet feltölteni, bejegyzéseket írni, elküldeni. Örülök, hogy van élet a 100napbringa.hu táján, mindig öröm a hozzászólásokat olvasni, különösen amikor azt látom, másokat is motiválunk, vagy ha mást nem, izgalmas olvasnivalót szolgáltatunk nekik. De a legjobb mégiscsak az, amikor másokat is sikerül rávenni valami jóra.

2009.06.20. 02:22

62 comments

  1. Norvégiában brutálisak az árak, főleg a szolgáltatások kapcsán, de a fizetések is! A drogozás meg egyébként igen elterjedt az országban, meglepő módon.

  2. Debasair!

    Egy percig sírva röhögtünk mind a hárman a sátorban, amikor megláttuk ezt a képet!!! Hatalmas!!!! 🙂
    Ezek után jövőre tényleg megszerezzük a Pick-et… 😀

    Rakjátok meg,
    Üdv,
    Nándi, Balázs, Árpesz

  3. Szent Iván éj

    van ahol Midsummer Night, v. Midsommer Night… = nyárközép éj

    Shakespeare álmát (Midsummer Dreams) Arany János fordította Szentivánéji álomnak.

    A norvégok fontos ünnepe a Szent Iván éj, amelyet június 23-án ünnepelnek, a partokon felállított fáklyákkal, tábortüzekkel. A máglyáknak varázserőt tulajdonítanak: megtisztítanak és védelmeznek a boszorkányoktól, betegségektől, kártékony rovaroktól és a rágcsálóktól. A községek lakói összegyűlnek és körültáncolják a tüzet. Minél magasabbra ugranak, annál bőségesebb lesz a termés.

    Szent Iván éjjelén évszázadok óta tüzek gyulladnak, tündérek libbennek, párra találnak a magányosok. Hogy miért? Talán az ég akarja így. A csillagok, a bolygók legalábbis olyan örült tüzijátékot produkálnak fönn, amilyen itt lenn, a lelkekben kezdödik.
    Szent Iván éjszakájáig tehát tombol a tavasz, de az érzelmek valódi orgiája csak aznap következik. Június 24. a nyári napéjegyenlöség ideje. Karácsonytól mostanáig nőttön-nőtt a világosság, egyre hosszabbak lettek a nappalok Ha akartuk, ha nem, a kozmosz böven pazarolta ránk energiáit. Mivel a Hold 28 nap alatt táncolja körül a földet, éjszakánként is rengeteg többletenergiát gyűjthettünk be, lelkileg is, fizikailag is.
    Az évközép, a nyári napforduló valamikor pogány Napünnep volt, matematikai ünnep. Mára maradt Napforduló, de vallásos ünnep is lett. Magyarországon 6 óra éjszakai sötétet, 18 óra nappali világosságot jelent június 21/22 fordulója. Innentől kezdve kifele tartunk az évből.

    Az európai nyelvek közül egyedül a magyarban jelenti ugyanaz a szó az égi Napot, a Nap égitestet és a napnyi időtartamot. Távolkeleten viszont ugyanígy van …!

    A latin előtt térítő görög egyház Szt. Ivánjából lett később Szt. János, ezt tanúsítja a 16. szd. eleji kódex és jó néhány helységnév, pl. Pilisszentiván.

    Keresztelő Szent János jún. 24-én, az 5.sz. óta ünnepelt napja. Egy napra esik a születés- és a névnapja. Szláv neve Iván, a magyar egyház Árpád-kori bizánci kapcsolatainak emléke. János volt „a pusztába kiáltó”, „az út készítője”, „az ösvény egyengetője” ő kísérte el egyedül Jézust a keresztig…

    A nyári napforduló ünnepe, az év legrövidebb éjszakája (így a leghosszabb nappala tartozik hozzá), amelyet tűzrakással, máglyákkal v. feldíszített „májusfák” állításával egész Európában megünnepeltek. A parasztság gyakorlatában elsősorban a Felföldön és a D-Alföldön volt szokás a rituális tűzrakás és a szentiváni ének éneklése (Nyitra vármegye, Zoborvidéken a leggazdagabb a hagyománya). Miután megrakták a tüzet, a legények átugrálták, s közben a jelenlévő fiatalok párosító dalokat énekeltek. A szentiváni ének nevű dalfüzér még más szerelmi dalokat (pl. a Virágok vetélkedése) és a Szt. János alakját és a napfordulót is megemlítő rituális éneket vagy egyéb katolikus népénekeket is magába foglalt. A rítushoz a tűzzel v. virágokkal koszorúkötéssel kapcsolatos szerelmi varázsló eljárások, gyógynövények füstölése a tűz fölött és sok egyéb, a nyár kezdetével kapcsolatos gyógyító, védekező eljárás tartozhatott.

    Érdekes, h. ezen az éjszakán a Fidzsi szigeteken is, vagy az indiaiak is átugrálják a tüzet vagy meztelen talppal átsétálnak rajta, de más más okból…

    A tüzet nagy négyszög alakban rakták meg. A négyszög a földi tökéletességet, míg a kör az égiét jelenti. Ezért sem lehet a kört négyszögesíteni…

    A csángók szerint ahogy a Nap „leszentül” „idekinn hideg éj sziszeg”.

    puszanya
    (Rátettelek a liliomra is 🙂

  4. A midsommar leirás nagyon szép (magyar szemmel), csupán az ünnep dátuma nem pontos, Skandinaviában ez évben , igy Norvegiaban is junius 20 -ra esik, mert ez a nap nem éppen a magyar 24 ei Ivan (skandinaviaban Johannes Döparens/Keresztelö St…) nappal esik egybe…
    Lásd a norveg naptárt és leirást (lehet hasznalni a google gyors forditot!):

    http://nathalielodelle.devote.se/
    http://translate.google.se/?langpair=en%7Csv#web:no|en|

    Skandináv orszagok legnagyobb (nyari) ünnepe…

  5. Beköszöntött a kultúra is a blogra, köszönjük!
    Mindenki láthassa, hogy a túrakerékpárosok roppant művelt emberek! 🙂
    (Apró észrevétel, hogy Keresztelő Szent János és János apostol össze lett mosva egy személybe :))

  6. Árpesz!

    Kell a csípős spagetti receptje?

    Esetleg valami hasznos infó az úton éppen köv. célpont megközelítése során esetlegesen fellépő kellemetlenségek elkerülése végett ( kompjegy ára,ilyesmi,stb. ).

    Időjárás honlapja ( tartományt neked kell kiválasztani,de ezt egy térkép alapján könnyen be tudjátok határolni ): http://www.yr.no

    JEGESMEDVÉS VIDEÓT KÉRETIK TOLNI TRONDHEIMBŐL !!! Ezt addig fogom nektek mondani amíg odakint vagytok,ill. amíg nem toltok egyet .
    A szabadban koszáló általatok felvett példány videójáért pluszpont jár,és ha ez az eset Tromsø közelben zajlik és bementek a Norvegian Polar Instittute-hoz,hogy itt és itt jegesmedvét láttunk,és videó is van róla akkor,olyan ajándékot kaptok (nemcsak tőlem) amit egy életre nem fogtok elfelejteni.

    Amennyiben lehetséges csatlakozzatok az állat befogásán / elszállítják a kába pácienst Svalbard északi részére légi alkalmatosággal ( Nordauslandset- szigetek ) /,mert nagyon jó dolog lesz ( lehet állatsimogatóba menni 😛 😀 😉 ).

    Szóval tessék tolni videót de izibe…mert már egy elkezdett úszni felétek. 😉

    VÆR FORSIGTIK ET ISBJØRN !!! OG ???

    Stavi Viktor – ISBJØRN

  7. Viszont máris kaptam egy tel.hivást, s egy javitást, ami igy szol. Norvegia északibb vidékei, valamint Lappföld, nem a naptárszerinti *kialakitott* csillagászati Napéjfordulo elötti hétvégén, hanem a *valos* csillagászati Napéjegyenlöség elötti éjszakáján, azaz ma tartja az ünnepet.
    Sorry, én is tévedhetek.
    Ilyen formában azonban , s valoban kizárolag Norvegiara érvényes , no de hát végülis éppen ott vannak a Fiuk!

    Ps. -ként megjegyezném: Skandinavia több orszagaban a pirosbetüs, (s részben) munkaszüneti napot a valos tárgynap elötti szombatra tették, igy esett ez évben junius 20 -ra,azaz az elöestje 19 -re.
    Mégegyszer elnézést…

  8. „Szent Iván éjjele mégsem június 21-ére, hanem június 24 ére esik, ennek oka azonban a tropikus időszámítási mód sajátosságában és a tényleges naptári évek közti különbségben, illetve az egykori naptári reformokban rejlik. Így a nyári napforduló napja és megünneplése időben napjainkra már elvált egymástól. A nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban Szent Iván napra, azaz június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor. Évszázadok, vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni” – mondta el a FigyelőNetnek Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.
    És ez sem igaz?

  9. Igen. Keresztelő János valóban az útkészítő volt, mint ahogy azt Ézsaiás írja. Viszont azért nem kísérhette el Jézust a keresztig, mert Heródes lefejeztette Keresztelő Jánost még a keresztre feszítés előtt. Az a János, aki a keresztig ment, maga János apostol volt, az evangélium szerzője. Csak a teljesség kedvéért 🙂

  10. Hogy ne lenne igaz!
    Itt csupán arrol van szó, hogy (egyes) skandinav államok mikép alakitották naptárjaikban az egyes ünnepnapok és pirosbetüs szabadnapok napjait. Emiatt történik, hogy egyes napok eltérnek, igy ez a nap is eltér a valos csillagászati eseménytöl, pontosan ugy, ahogy Ön is irta.
    Mégegyszer elnézést a fentebb megjegyzésémért.

  11. Kedves pele_nka!
    Én mostam volna össze őket?
    Íme:
    Szóljunk egy pár szót a két János sorsáról és inkarnációs vonaláról!
    Keresztelő Szent Jánosnak, mint Jézus kortársának, az volt a feladata, hogy a krisztusi szellem eljövetelét előkészítse. Kiterjedt tanítványi köre őt hitte a Messiásnak, de ezt János többször elutasította. Ő volt az utolsó, régi típusú nagy beavatott, az ószövetségi áramlat végső képviselője. Ebben az életében kulcsszerepet töltött be a megváltási folyamat végrehajtásában, azáltal, hogy az ő közreműködésével fogadta be Jézus a Krisztust. Ha ez nem történt volna meg (mint ahogy majdnem meg is hiúsult János hitetlensége miatt), akkor a Golgotai Misztérium is elmaradt volna. Előző életében Illés prófétaként ismerhetjük fel őt. Feladata abban rejlett, hogy az ószövetségi istenképet felváltsa, és új istenképet hozzon az embereknek. Akkoriban a nép úgy gondolta, hogy ha minden dolguk jól megy, jó az időjárás, akkor Jahve Isten örül. Ha pedig baleset, sorscsapás érte őket, akkor ezt viszont Jahve haragjának tudták be. A korszellemnek megfelelően ezt a képet kellett megváltoztatni az emberekben. Érdekes, hogy Illést mint szellemiséget kell figyelembe vennünk, aki egy ideig egy Nabot nevű emberen keresztül, majd Elizeuson keresztül hatott a világban. Őket tekinthetjük egyfajta fizikai hordozóknak is, akiken keresztül az illési szellem hatni tudott. Tudnunk kell, hogy Nabot lefejezett bizonyos papokat, akikkel hitvitába keveredett, és ez úgy hatott a következő életében az illési szellemre, hogy Keresztelő Jánost is lefejezték. Ebből levonható a következtetés, hogy hiába hatott egy magas szintű szellem egy emberen keresztül, a hordozó negatív cselekedeteinek következményei a hordozott szellemet is terhelik. A kölcsönhatás mindkét irányba köt… Illésről a Bibliában feljegyezték, hogy nem természetes módon halt meg, hanem egy fényjármű, egy merkaba szállt le az égből, és magával vitte, úgy, hogy nem maradt utána porhüvely.
    Harmadik ismert inkarnációjában Raffaelloként, a híres festőként születik meg. Érdekes, hogy édesapja a halála után itt maradt a földi szférában, és alkotó erőit köcsönözte a fiának. Raffaello fizikai és éteri teste alkalmas volt arra, hogy nagy műveket alkosson, és a hiányzó alkotó energiákat pedig apja pótolta. Legnagyobb alkotásai mind személyes tapasztalataiból születtek, ezek legerősebb hatású művei. Utolsó előtti ismert inkarnációjában Novalisként ismerhetjük fel. A képi, imaginációs alkotásmódból átlépett a szavak, az inspiráció területére. Versei ugyanazt azt az impulzust közvetítik a világba, mint Raffaello képei, de már más szinten.
    János apostol Jézus Krisztus tizenkét tanítványa közül a legfejlettebb, a szeretett tanítvány volt. Szerepére inkább a Golgotai Misztérium utáni időkben mutathatunk rá, hiszen Máriával együtt ő lett az apostolok vezetője és irányítója. Ő írta a János evangéliumát, Pathmos szigetén pedig a Jelenések könyvét. Életében Jézustól kapta meg elsőként a krisztusi beavatást, amikor Lázárként három nappal a halála után Jézus visszahozta őt az életbe. Előző inkarnációiban először Józsuában, majd Hiram Abiffban ismerhetjük fel. Utóbbi életében tervezte meg, és építtette fel Salamon templomát, és beindította a szabadkőműves szellemi áramlatot. Harmadik leszületésében Flórként kapcsolatba kerül a Grál-áramlattal. Később Rózsakereszt Krisztiánként született meg, és hatalmas szellemi erőfeszítéssel létrehozta a rózsakeresztes áramlatot, és ezt az impulzust árasztó éteri központot. Utolsó ismert testetöltésében II. Rákóczi Ferenc fejedelem első fiaként jött a világra, akiről azt híresztelték, hogy halott, és Saint-Germaine néven ismerték világszerte. Az ő feladata az volt, hogy szellemi fényt és békét hozzon a forrongó világba (Saint-Germaine-ről és Rózsakereszt Krisztiánról a Manifesztum korábbi számaiban olvashatunk). Azt a szellemiséget, aki ezen a hatos inkarnációs sor mögött meghúzódik, Isten hét lelke közül a hetedik sugár mesterének nevezzük. Ő Rákóczi mester, az ibolyaszínű láng őre, a spirituális szertartások és az ezoterikus keresztény irányzatok patrónusa.

    Bár ez nekem is sok(k)!!!

  12. Reku Papa, csak hogy ne borzongj annyit:
    – aludtunk kempingben 1000 forintért/fő, zuhanyoztunk 150 forintért
    – ettünk 300 forintos hótdögöt (sokat)
    – találtunk boltban 150 forintos sört, igaz 2,8%-as, 0,33-as, de hidegen elment…
    – faltunk 360 forintos 500g-os kekszet
    – találtunk 180 forintos kenyeret is
    …és még sorolhatnám…
    persze mindent visszaváltottam NOK-ból, 30-al számolva.
    Keresni kell, itt is van ocsóság, csak nagyon el van rejtve. De nekünk muszáj megtalálni, különben a gatyánkat is itthagynánk. A bergeni ebéd az más tészta volt, az “must eat” kategória, azóta többször megvacsoráztunk hárman kevesebből 😀 gázfőző segítségével.

  13. Utóbbi legyen akkor inkább vicc…
    Jó, vegyük ki a szövegemből a János mondatot, mert nem egészen ide tartozik:
    “János volt „a pusztába kiáltó”, „az út készítője”, „az ösvény egyengetője” ő kísérte el egyedül Jézust a keresztig…”
    Azért még a kedvenc apostolom marad…
    Üdv. Mindenkinek,
    és gyönyörű Szent Iván éjt!
    Zs

  14. Kár volt ezt a sok mindent ide bemásolnod. Íme, erre mondta pele_nka, szerintem is jogosan, hogy a két személy össze lett mosva (kimásolva hozzászólásodból):
    (Köszi mikesi99-nek is a korrekciót.)

    “Keresztelő Szent János jún. 24-én, az 5.sz. óta ünnepelt napja. (…) János volt „a pusztába kiáltó”, „az út készítője”, „az ösvény egyengetője” ő kísérte el egyedül Jézust a keresztig…”

    De még csak nem is ugyanattól a személytől, hanem egyiket Illéstől, másikat Lázártól származtatja (inkarnálja) az idézett szöveg írója, ha jól értettem.

    Azért kíváncsi lennék a forrásodra, de igazán ne itt fejtegesd ki ezt a sok csuda dolgot. Kb. semmi köze a 100napbringához, a Szent Iván éjjeléhez is csak szőrmentén.

  15. Árpesz!

    Elkezdtem a belinkelt tájfutós cikk lefordítását,de nagyon lassan haladok vele,igyekszem még a hét végéig befejezni,és magyarul belinkelni ide a lefordított szöveget.

    Viszont így első ránézésre benne vagytok ti is,mint a ,,legegzotikusabb” nemtudommi ( a résztvevő kifejezést amit egy kicsit nehezen de lefordítottam,nem találom benne a szövegben).

    U.I.: A Norvég-Magyar szótárprogramok zöme szinte használhatatlan,de hála vannak itt nálunk Magyarországon norvégot-magyarra fordító ( meg viszont ) egyetemisták,ill. magyarul beszélő norvég egyetemisták ( gondolom én ),és ők összeraktak egy jó szótárat.

    Nyeltani részt meg ,,találd ki/rakd össze elven megy,igaz az angol/német nyeltan jópár helyen visszaköszön . Aki esetleg tud valamilyen online norvég nyelvtani forrást ( linket ),ami -nem baj ha angolul van csak használható legyen- az legyenszíves illesze be ide. Hálás köszönetemet formáját akár egy 6-os pakk sörben is ki tudnám az illető felé fejezni.

    Stavi Viktor – ISBJØRN

  16. Stavvv, ne fáradj már Gösswein Csabi megtette, ezúton is köszönet érte:

    Bringáznak a Midnattsolgeloppenre
    a neten követhető az útjuk keresztül európán

    Noha még van néhány nap hátra a nevezési határidőig, a Middnattsolgaloppen-re már most is több mint 500 nevezés érkezett be. Sokan jönnek messziről.
    – A legegzotikusabb valószínűleg a két magyar akik Budapestről jönnek bringával – árulta el Arne Kristian Nordhei, az MG webmestere.

    – A Nordkappra mennek, de útközben beiktatnak egy megállást Bodő és Valnesfjord-ben, hogy fussanak a Midnattsolgaloppenen. A blogjukon követem az útjukat. Most éppen Vestlandet-nél vannak – fejezi be Nordhei.

    Ha időben oda akarnak érni, rendesen bele kell taposniuk a pedálokba, hiszen nincs sok idejük az útra, ha közben túristáskodni is akarnak és egyben elérni az első versenynapot Valnesfjordban júni 4-én.

    kövesd a bringásokat a honlapjukon (link)
    Midnattsolgatoppen (link)

    aztán van egy kommentár is az Arne-től, hogy ha történetesen nem értenénk magyarul és szótárazni sem akarunk a gép előtt, akkor kipróbálhatjuk a google fordítóját, ami ad némi értelmet a szövegnek, mégha kicsit zavarosat is. 🙂

    Amúgy ha ez a csóka tényleg a google fordítóján keresztül olvasgatja Árpesz maratoni bejegyzéseit, szerintem beleőszül mire odaérnek a srácok! 😀

  17. Nekem tetszett a látótér tágító kitekintés. Jó volt olvasni, természetesen a fő profil merre mentünk-mit csináltunk-hogy érezzük magunkat mellett. Szerintem nem fog ettől a 100napbringa profilja eltolódni. 🙂

    A forrás viszont engem is érdekelne, mert elég hmmm… ‘újszerű’ volt az infó, legalábbis nekem.

  18. Nem szándékom teológiai vitát kezdeményezni ezen az oldalon, mert a 100napbringának nem ez a célja. Sőt, azt is tudom, hogy pl. Zizuval mi sok kérdésben eredendően más állásponton vagyunk – ő tudja, hogy ez mit jelent. Azonban azt hiszem, néhány dolgot a tisztázás és a helyes megértés végett le kell írnom, mert ha ez így marad, még ha viccnek is tekintjük, akkor nagy szörnyűségek hagynak nyomot a fórumban.

    1) Se Jézus, se János, se, Illés, se senki nem reinkarnálódik. Isten egyetlen életet ad mindenkinek azért, hogy azt arra használja, amire akarja. Az Ő célja az, hogy az embernek lehetőséget adjon az üdvösségre. Nincs a halál után esély arra, hogy megszerezzük ezt. Vagy az örök kárhozat vagy az üdvösség.

    2) “az ő közreműködésével fogadta be Jézus a Krisztust” az az igazság, hogy ilyen álláspontot még sosem hallottam. Azt sokan tudják a nem hitben élők közül is, hogy Jézus váltságot hozott az embereknek. Ha máshonnan nem, akkor egy népszerű karácsonyi énekből. A váltság fogalma annyit tesz, hogy Jézus meghalt a bűnös emberért, és amikor Isten ítélőszéke előtt állunk, akkor nem mi, hanem Jézus lesz a vádlottak padjában. Ez azt jelenti, hogy egyszer embernek kellett lennie, egyszer pedig Istennek is – egy személyben. Ha ez az állapot nem a fogantatása, születése óta állna fent, akkor ő is ugyanolyan bűnben élne, mint amilyenben bármelyik ember él. Emiatt a megváltást nem végezhetné el, mert bűnös ember nem tehet eleget másokért. MEg az milyen dolog, hogy egy Istennel az ember tudatja, hogy Istennek kell lennie.

    3) tolerancia, nyitottság. Azt hiszem, az Istenről lehet nagyon sok értelemben, meglátásban beszélni. Ugyanígy a Bibliában szereplő alakokról is. De mindehhez hozzá kell tenni, hogy csakis úgy, hogy az egész művet lássuk. Ebbe nem tartozik bele a reinkarnáció meg a fentebb említett szellemiség. Egyszer élünk, nem születünk újjá valami egér vagy más képében. Vannak vallások, amelyek vallják a reinkarnációt, de ezt összemosni nem szabad a keresztyénséggel, mert a Bibliában semmi nem mutat arra, hogy így kellene hinnünk Istent. Ez a szinkretizmus nevű jelenség, vagyis több vallás kombinációja.

    4) az Ószövetségben Isten örül vagy nem örül…érdekes kérdés ez is. Isten valószínűleg annak örül, ha az emberek vele jó közösségben élnek. Haragja akkor van, amikor népe elfordul tőle, nem Őt tiszteli.

    5) János apostol szerepe. Valóban ő volt a “szeretett tanítvány.” Viszont érdekes módon nem sokat olvasunk róla az ApCsel-ben. Tudjuk, hogy e könyv a keresztyénség terjedését hivatott leírni, mármint az első időkben. Lukács csak a legfontosabbakat említi meg a műben. Szerintem Péternek sokkal inkább volt vezető szerepe, mint Jánosnak. A hagyomány szerint amúgy János sokat élt Efezusban, és három levele, a Jelenések és az evangélium található a Bibliában.

    6) A golgotai kereszthalál nem misztérium, hanem történelmi tény. Ezt vagy elfogadja valaki hittel, vagy nem.

    A fenti idézet itt található amúgy: http://www.napfenyes.hu/szellemi_tanitasok/a_janos-miszterium_jelentosege.html

    Na bocsánat, de így sikerült.

  19. Igen, a történet befejezése a János-misztériuma címen található. A két János kapcsolatát nem én találtam ki először. Hit kérdésekben meg nem érdemes vitázni. Nem tudjuk innen eldönteni…
    Jó utat mára is!

  20. A lazchusi nagyon finom, és drága. De a jó dolgok, amik minőségiek, drágák is. Jó dolgokból meg csak kicsit adnak, szóval.. 🙂 Hova is akarok kilyukadni..? Lehet hogy tegnap éjjel volt Midsummer, vagy Szent Iván éjjele, vagy már 19-én is lehetett ünnepelni, én egyet tudok: nálam Most van ünnep. 🙂 Meg most, meg most.. 🙂 Pedig még a nap sem süt. Szóval legyen szép, jó napotok! 🙂
    Srácoknak a szokásosat, tehát jó bringásidőt, hátszelet, kitartást a kaptatón, és Viktor hol láttad azt a jegesmacit? Én egyet se látok a térképemen, te mit nézel, áruld mán el! 😉 Másrészt gondoljunk a szerető szülőkre is. Van itt már apuka, anyuka, ha jól értem, nem kell őket előre jegesmacikkal riasztani. Majd ha fent lesz a videó a macisimogatásról és még mindig egyben lesznek a csemeték, akkor már nyugodtan! ;-D

  21. Helyes, hogy ma ünnepelsz, de mit is? Talán ki is vettél, szabit mára?
    November 7 ét hogy ünnepled, a nagy oktoberben?
    Mindent a maga helyén!
    A sok tulintellektuális beirás között ugye nem vesznek el a bringások?

  22. Azt hiszem, hogy pont azert (is) lehet hitunk, mert tudomannyal is hozza tudunk szolni. A hitet Isten adja ajandekkent, ebbe nem tudunk beleszolni. Abba tudunk csak, hogy pl. elolvassuk-e a Bibliat, amiben vilagosan le van irva, hogy mi az, amit hinni kell ugymond. Ha nem tamasztanank ala tudomannyal a hitet, akkor kaosz lenne. Hidd el, kedves ajoedesanyad, tudom, mit beszelek. Ez a szakmam es a hivatasom. Meg Zizunak is. Amugy meg…azt hiszem, amikor valaki ugynevezett hitvitara adja a fejet vagy bizonysagot tesz Istenrol, akkor azt a Szentlelekkel vagy altal teszi. Erre kedvenc apostolod evangeliuma nagyon sok helyen felhivja a figyelmet. Ugyanakkor az is erdekes, hogy a Lelek altal adott igazsagot mennyire el lehet ferditeni. Erdekelne amugy, hogy melyik felekezethez vagy kozosseghez tartozol.

  23. Hogy ma mit?? 🙂 kata legyen neked is olyan jó napod, mint amilyen az enyém. Amikor még annak is örülhetsz, hogy egy rigó melléd szegődik útitársnak 2 méteren, és utána annak, hogy van lábad és mehetsz (nem is írom, hogy van bringád és tekerhetsz ;-)), és az is milyen jó. És jó élni. Ma különösen jó nekem. Kívánom mindenki másnak is! 🙂

  24. És még megünnepelem azt is, hogy csodás barátaim vannak, a 100napbringát, a srácokat, hogy milyen jó nekik, milyen ügyesen veszik az akadályokat, Téged, hogy mosolyogsz és minden ember-testvérem örömét is. Meg a többit, ami így kapásból nem jutott eszembe. 🙂

  25. Nem szeretném a Jánosos témát tovább ragozni. Írtam a fiamnak a Szent Iván éjről… Kiragadtatok egy mondatot a nem lényegi részből… Mondtam, h. jó, vegyük ki ezt, ugyanakkor rámutattam egy másik, létező szellemi irányzatra is. Ez tovább fokozta a kedélyeket. Lehet, hogy a boszorkányégetések is így kezdődtek? Vannak, akik úgy gondolják, hogy mindent tudnak a világról, nem biztos, hogy helyesen. Az viszont bizonyos, hogy csak egy tökéletes van és az Isten… Katolikusnak kereszteltek, de lehetséges, hogy ennél nyitottabb vagyok. Nem is kívánom kategorizálni magamat a továbbiakban. Isten dolga az itélkezés is. Még nem vagyok annyira idős, hogy ne formálódhassak, ne gondolkozhassak szabadon. Még nem kövesedtem meg. Mindenkinek saját útja van és nem helyes azt ráerőltetni másokra.
    Szerencsére egyébként a lelki atyák között is vannak egészen esendőek, emberiek, akikkel meg lehet beszélni dolgokat…, akikben szintén felmerülnek új kérdések, akik vállalják, hogy emberek, tehát nem tökéletesek.
    Nincsenek véletlenek, valamiért előkerült ez a téma ezen az oldalon, célja lehet, hát fogadjátok el!
    Ha még ez sem elég rólam, megismerhetsz a http://liliom.lapunk.hu oldalról. A továbbiakban inkább ott bántsatok, ha lehet, mert nem akarok a fiamra itt újabb terheket rakni bicózás közben…

  26. Szia Zsuzsa!

    Te jó ég. Most esik le minden, hogy végigolvastam a hozzászólásokat és elértem az utolsóhoz.
    Nem szerencsés a névválasztás, mert elsőre én – és gondolom sokan mások is – a káromkodást láttuk benne. Első gondolatom az volt, hogy valaki idejött kötekedni és már úgy álltam neki a kommentek olvasásának.

    Erre szép lassan kiderül, hogy a névválasztást teljesen más indokolja és sokkal inkább kedves, mint támadó jelentése van.

    Szerintem ez magyarázatot ad arra is, hogy miért kezdett ilyen irányba menni a beszélgetés. Valahogy rakjuk helyre a dolgokat. Szerintem válassz másik nevet. 🙂

    Remélem mindenki más is értette. ( ajóédesanyád=egy100napbringásanyuka )

    Zoli

  27. Kedves!

    Jó lenne a neveden (fiára való tekintettel nevén) szólítani (Önt). Nem akartam soraimmal fájdalmat okozni. Senkinek, csupán azt tartottam fontosnak, hogy valami tisztázódjon, ami nagyon is helytelenül íródott le. Lehet, hogy éppen poén volt, de emlékezzünk csak vissza a Sonni és mások által folytatott vitákra, vagy amikor éppen Árpesz kért meg arra embereket, hogy ne állítsanak valótlanságot vagy ne adjanak fircsa tanácsokat. Lehet, hogy még nem voltál itt (elnézést a tegezésért) akkor, de voltak ilyenek.

    Ahogy írtad, vannak olyanok, akik mindent tudnak a világról. Nem érzem magam olyannak, aki ennek az állításnak megfelel. Viszont tudom azt, hogy ha hitről beszélünk, akkor rengeteget tudok mondani. Tudok állításokat igazolni vagy cáfolni a Biblia alapján. Tudok vigasztalást adni gyászolóknak, tudok lelkigondozást végezni az ige szavával, és megadatott az is, hogy Isten igéjét hirdessem másoknak. Lelkésznek tanulok, ez a dolgom, úgymond. Az, hogy fentebb leírtam dolgokat csupán azt szolgáálta, hogy ne higgye senki a keresztény hitet olyan misztikus-szellemi irányzatnak, mint ami a másolt szövegben szerepelt. A kereszténység pontosan nem erről szól. Az nem valami szellemi-tudatos dolog. Ez önmagában kevés. Sajnos hit kell hozzá, ahhoz egy kis tudomány is, és egy olyan hitvallás, ami által kijelenthetem, hogy Istenhez tartozom testestül-lelkestül. Ez nem szellemi irányzat, hanem életmód. De talán nem is jó ez a szó rá.

    Aztán azért is bátorkodtam hozzászólni, mert nem csak az én szememet zavarta ez a pontatlanság. Bocsánat, de nem jó valótlanságot állítani. Nem csak itt, hanem máshol sem.

    A szabadon gondolkodás és ítélkezés jogával pedig valóban jól kell élnünk. Ítélkezni csakis Isten, amikor eljön az utolsó ítélet. Addig az ige szava ítél meg bennünket és a lelkiismeret. Tudjuk, mi a jó és a rossz. Szabadon gondolhatunk bármit, de hinni csak az egy Istent érdemes, ahogy te is írtad.

    Nagyon szívesen beszélgetek erről vagy más hitkérdésekről bárkivel privátban. Csak az a baj, hogy pénteken indulok túrázni én is. De utána is van idő. A nevezett honlapot pedig megnézem.

    Még egyszer elnézést azoktól, akiket ezzel untattam. Bocsánat, ne haragudjatok.

  28. Szia Zoli!
    Nálunk a jóédesanyád nem pejoratív fogalom :), nem káromkodás, hanem az, amit jelent valójában! így szoktam aláírni viccesen a gyerekeimnek a Net-es leveleket…
    Sajnálom, h. ez lett a Szent Iván éjből!
    Lehet, hogy azért kellettem ide, mert a hittudományt tanulóknak is elfogadóbbnak kellene lenniük?
    Én annak érzem magamat. Lehet, hogy ehhez ennyi év és a Camino kellett, ahol megtapasztaltam a Gondvislést és úgy gondolom, hogy Istennek teljesen mindegy, hogy miként szeretjük… mindenképpen a tenyerén hord és szeret…
    Igyekszem többé nem előfordulni itt… Úgysem lesz több Szent Iván…
    Üdv.
    Zs

  29. Azért szerintem nyugodtan írj még ide. A srácok tuti örülnének neki és szerintem senki más sem tiltakozna. Nem mintha számítani, mert moderálni csak én tudok. 🙂

    Közben tartottam egy mini közvélemény-kutatást és arra a megállapításra jutottunk, hogy a neved valószínűleg mindenki félreértette.
    Csak itt, csak a mi kedvünkért nem lennél mondjuk egy100napbringásanyuka, vagy bármi ami neked tetszik?

  30. Mikesinek:

    Látom a kötözködés valoban benned van,és nem ebben az érdekes leirtakban, amit Zsuzsa asszony leirt , s megfogalmazott Szebt Iván èj témával kapcsolatban.

    Közlöm itt veled áz értelmetlen bejegyzésedre rolam, hogy engem Arpi nem kért meg, sem arra, idézem szavaid:
    *…. de emlékezzünk csak vissza a Sonni és mások által folytatott vitákra, vagy amikor éppen Árpesz kért meg arra embereket, hogy ne állítsanak valótlanságot vagy ne adjanak fircsa tanácsokat. Lehet, hogy még nem voltál itt (elnézést a tegezésért) akkor, de voltak ilyenek….*

    Tehát ismétlem: Àrpi se nem kért meg, hogy ne adjak *fircsa*(?)(szoszernt te irod)tanácsokat, se ne irjak le valotlanságokat….
    Èn *tollambol* valotlanság még nem ment el, sem pedig *fircsa* tanácsokat nem adtam, amiröl irtam az az itteni skandináv idöjárás, aminek részese vagyok, mert itt élek.
    Mert az oke, hogy ti magyarok igen kötözködök vagytok (egyszer már megemlitettem azt a bizonyos *turáni átkot*, s ebben világhirüek a magyarok, de ha egy kicsit átolvasod a magad bejegyzéseit rájössz egyböl, ha van némi inteligenciad , hogy nivoddal versenyre kellni um. nem lehet…
    Gondolom ezzel akarsz nagyfiu lenni, hamár rálátasod e világra nincs.
    Mivel elejétöl az utolso betüig végigolvastam(bár néha elmegy az ember kedve az ilyen tipusu emberkéktöl)e blogot, és sok sok elözményeit, igy nemtalálkoztam Arpi ilyen jellegü fel és megkérésére (ha csak nem titkos csatornákon közvetitette általad emlitetteket), igy semmi képen nem illdomos Arpira hivatkoznod.

  31. Bocsi, ha már meg merek szolalni, igy idegenül…nem éreztem ebben az *ajoanyukában…* semmi negativat, söt arra gondoltam, hogy talán Ti (Arpi és Zoli) Èdesanyátok.

  32. Kedves Sonni!

    Felhívom szíves figyelmedet két apró dologra.

    Az egyik a \"vagy\" szó jelentése. Két külön esetről van szó az általad is idézett mondatomban. 1) az, amikor te keveredtél vitába 2) amikor valaki azt próbálta bebizonyítani, hogy nem kell fényképezni az úton.

    A másik pedig az, hogy mennyire vagyok nagyfiú…nos, ha a házamat kellene felújítanom, és egy fórumra ezzel kapcsolatban képtelenségeket írnék (pl. a tetőt kell először építeni), akkor az első hozzászóló elmondaná, hogy az nem úgy van, hiába lenne nagyon türelmes és toleráns. Azt hiszem, próbáltam a szakmámba vágó pontatlanságokat kijavítani. Sőt, visszaolvasva talán még sértő sem voltam. És még elnézést is kértem, úgy látszik, ez nem volt elég. Bocsánat, ennél többet nem tudok mondani.

    Viszont, kedves Anyuka, csak megemlíteném, hogy Isten azért írta a Bibliát, hogy abból tanuljunk meg nagyon sok dolgot. Ne máshonnan. Tudom, hogy a katolikusok másként hiszik ezt, legyen úgy, engem ez nem zavar. De az idézett tartalommal akkor sem fogok egyet érteni, ha Sonni potyog az égből. Már bocsánat, mostmár, remélem, utoljára.

  33. Tolerancia, nyitottság elkell mindenkinek és innentől igazából mindegy fiúk vagyunk-e vagy lányok, már szülők vagy még gyerekek?
    Zsuzsa köszönöm a Szent Iván éji bejegyzésedet, mert nagyon sok mindent megtudtam belőle, nagyon tetszett. 🙂 Nem is volt kérdés ki írta. 🙂

    Egyébként ott volt a végén, hogy:
    “puszanya
    (Rátettelek a liliomra is :)”

    Ajánlom továbbra is a napot. Tényleg próbáljátok ki! .-) Remélem a fiúknak is ilyen szépen süt. 🙂

  34. *Van itt egy fiu, öt kenyérrel és két hallal* (Jn6,9)

    Ez jobban bevállik (nálam), mint ezek az idönként fel-fel lobbano értelmetlen viták…

    (Ps. elnézést kérek az esetleges nyelvtani hibáimtol,(lásd feljebb) a nyelv nem mindennapos használata miatt van, de probálom javitani magam.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: