A húsvéti hosszúhétvégén nem terveztem különösebb kerékpártúrázást, inkább csak tervezni és szervezni akartam a nagy túrát. Persze ez nem sikerült, hiszen tombolt a Tavasz, vagy inkább egyenesen a Nyár, illatoztak a virágok, tűzött a nap, hát persze, hogy inkább nyeregbe pattantunk.
Péntek este tesztelgettük a napcellás töltőt és a netbook-ot, utóbbiba bele is szerelmesedtem, de rendesen. Szombaton még meghallgattuk a Kossuth rádión a Szombat Délelőtt című műsort, ahol az Adab.hu-s fiúkkal trióban kaptak minket mikrofonvégre, aztán délután kimentünk Ádámmal Zsámbékra. Szégyen szemre kocsival, mert már fogytán volt az idő, és nem akartunk maradék néhány órát a városban való tekerésre pazarolni.
Kikaptuk a kocsiból a bringákat, majd nekivágtunk az aszfaltnak. Én természetesen most is – amúgy tök feleslegesen – „kargó szakosztály”-t játszottam, vagyis a két kicsi 12,5 literes MSX táskát és a kormánytáskát fullra pakolva tekertem. Persze így is faltuk a kilométereket, észre se vettük, és már Perbálon is voltunk, csak úgy szaladt alattunk az út. Az idő pedig egyenesen makulátlan volt, tűző napsütés, minimális széllel párosítva. Tinnye után Úny, majd Máriahalom jött szembe, utóbbi falucska különösen elnyerte a tetszésem. Epöl majd Bajna után Gyermelyen megálltunk egy szódára, és meglocsoltuk Ádám egyik kedves hölgy ismerősét.
Zsámbékra visszaérve konstatáltuk, hogy ez jó kis kör volt, illetve hogy a házilag eszkábált agydinamós USB töltő talán túl jól is működik, mert megdöglesztette az mp3 lejátszómat. Lehet, hogy nem kellett volna 56-al száguldozni a lefelékben… 🙂 Azóta visszatért belé a lélek, de ez azért akkor is gáz, mostantól csak fenntartásokkal merem használni ezt a kütyüt. Vagy még inkább gyorsan szerzek egy akkugyárost/forgalmazót szponzornak, aki hozzánk vág két tucat szupertartós ceruza aksit.
Ugorjunk egy kicsit időben: szombat hajnali két óra, randi Zitával, Városligeti tó, stég, teafőzés. Kitaláljuk, hogy holnap kerékpártúrázunk. Ádám említette, hogy Bajuszék Csákváron lesznek, így egyszerű volt a képlet, ki is tűztük a Vértest úti célként és az indulást reggel 10-re. Másnap így is történt, végigtekertünk keresztül a városon, majd Törökbálint és Biatorbágy között kis off-road a vasút mentén, mire Bicskére értünk, már ment is a „Pári-Rübé” a fagyizó TV-jében. Mert közben Ádám is utolért minket a Bianchi-n, akiről tudni kell, hogy jó bringás módjára nem csak hogy nap mint nap bringázik, hanem tisztába van a bringás történesekkel is, mégpedig, hogy éppen ebben az időben a világ egyik leg legendásabb versenye folyik a két francia város között. „Most értek a macskaköves részhez…”, „Már csak 100km lehet hátra…” – Ádámtól mindig ilyeneket hallottunk csak, lélekben valahol a bolyban tekert a versennyel, nem is velünk a Vértes felé. Jól meg is beszéltük, hogy egyszer életünkben még megrakjuk azt a 260km-es szakaszt, amiről ez a verseny szól.
Ádám annyira bele élte magát, hogy jól otthagyott minket Bicske után a dombokon. Zita kissé megfáradt ezeken az emelkedőkön. A Schwinn Csepel „Bakony” bringája sem most éli a fénykorát, na meg a bicikli gazdája sem kerékpározott már egy ideje érdemben. Így történt, hogy Vértesbogláron megálltunk, és beneveztünk két korsó szódára a kocsmában. 50 Forintot fizettünk az italokért! 5dl szóda 25 Forint! Pont mint három éve! Itt kérem a földön járnak az árak, ez nagyon derék! Zita ezalatt a szóda alatt átesett a holtponton, betömtünk pár sportszeletet és újragondoltuk a mai napi túratervet. Mostanra realitását vesztette az eredeti terv, miszerint még ma megjárjuk Vérteskozmán keresztül Szárligetet, ahonnan hazavonatozunk. Hanem Csákvárig azért még el kéne jutni.
Ez az utolsó 5km már nem volt vészes, a megérkezés mámora minden fáradtságot feledtetett. Persze Zitában, bennem különösebb mámort nem okozott a már ismert településtábla, annál inkább az ő öröme. Mire a házhoz értünk, pont lebukott a nap a Vértes mögött, a többiek örömujjongással fogadtak minket. Bajuszék kis háza a szőlőben egyszerűen pazar, az egész hely hangulata magával ragadó volt. Az este remek hangulatú tábortűz körbeülős szalonna sütögetős sörözgetős borozgatós beszélgetéssel telt.
Reggel vízhordás egy közeli, igazi vödrös, tekerős kútból, mint a mesében. Majd irány Vérteskozma! Kis „hágómászás” fel 381 méterre 🙂 aztán Kozmán templomnézés, majd az egész túra legszebb szakasza, Vérteskozmáról le Szárligetre az erdészeti úton. Ezt az útvonalat ajánlom mindenkinek, gyönyörű szép helyeken halad, jó minőségű az aszfalt, országútival is járható, és forgalomtól mentes az út. Egy helyen meg is álltunk, felelőtlenül az út szélén hagytuk a bringákat és felmásztunk egy 30 méter magas sziklára. Persze hátulról az erdőn át. 🙂
Szárligeten felpattantunk egy kis piros vonatra, ami hazarepített minket a délibe. Otthon még jól megcsodálta a húsvétozó rokonság a nagy expedíciós biciklit meg a sok-sok cuccot, amit az elmúlt hónapok alatt sikerült összeküzdenem a szponzoroktól, aztán valamikor éjfél tájt eldőltem az ágyamban. Csuda jó kis hétvége volt, nem bánom, hogy nem a túra tervezésével, szervezésével telt. Majd utolérem még magam valahogy az indulásig, vagy ha meg nem, akkor annál több spontán dolog fog történni velünk a nagy úton… Azok a legjobbak – állítólag! 😀 Fájt volna a szívem, ha nem kerékpározunk egy ilyen szép, hosszú hétvégén.
És köszönjük Bajuszéknak a vendéglátást, szuper az a kis hászienda Csákvár felett, egy élmény volt Veletek lenni!
Azért én az országútival kaptam egy defektet a “jó minőségű aszfalton”. De ez benne van, és tényleg bőven megérte.