Interjú a kertünkből és Critical Mass

Szombaton kijött hozzánk a HUNRUN.COM kétfős stábja, Laces és Krisztián, akik egy hátizsákból feldobtak egy szuper kis outdoor stúdiót a kertünkben, majd egy fantasztikus, közel 1 órás, interaktív webes interjút készítettek velem. 090418_100napbringa_interju_2A neten élőben lehetett látni az interjút, és valami chatfal szerű felületen lehetett tőlem kérdezni. Én ezt a részét nem láttam, a kamera másik oldalán voltam. Közben beállított Nándi is, és nem volt, aki beengedje a kapun, az pedig egyenesen frenetikus, ahogy a szomszéd időzavaros kakasa állandóan belekukorékol a szavaim közé. 🙂 Aztán Lacek próbált sztárfotókat készíteni Nándiról és rólam, szépen be is álltunk egy hagynaboly közepére, amiből aztán szintén nagy nevetések lettek. Szóval voltak vicces történetek.

Klikkeljetek az “Olvass tovább!” gombra, és nézzétek meg az interjút felvételről!

img_5835_resizeAztán nem volt ám még vége ezzel a hétvégének, sőt csak ezután kezdődött. Lacekékkal még el Radlerezgettünk a fűben, aztán elkezdett szivárogni a társaság, ugyanis 3-tól egy OSH kertipartit hirdettem a kertben. Utólag nem bánom, hogy faparos, zsírosdeszkás lett, bele is rokkantam volna egy pizzasütésbe… Persze pizza nélkül is hibátlan volt a buli, hiszen szép számban jelen voltak jóbarátok… 🙂 Mivel szülinaposaink is voltak, a lányok készültek finom tortákkal. Úgy nevettem, hogy elfújtam a gyertyákat, pedig nem is voltam az ünnepeltek között 🙂 Köszi, hogy eljöttetek, jó volt a tűz körül ülni Veletek!!!

img_5874_resizeMásnap kb. délre összeszedtük magunkat, vagy leginkább én a felszereléseimet, és az 6 db Evobike-tól kapott vízálló táskákat dugig pakolva elindultunk a Critical Mass-ra. A felvonulás nagyon jó volt, a lányok segítettek szórólapot osztani, mert nekem nehezemre esett ily szerénytelenül viselkedni. Hatalmas szerencsénk volt, az egyik fickó, akit így leszólítottak, most indít agydinamós USB töltő bizniszt, le is pacsiztunk egy együttműködést, melynek jegyében én reklámozom eme remek, img_5905_resizeegy agydinamóval rendelkező kerékpártúrás számára igen hasznos kis dobozkát, ő pedig biztosít számunkra 2 db-ot, amiket azóta már át is vettünk. Neki 2 db nem tétel, nekem nagy segítség. Nekem nem fáj reklámozni egy ilyen jó ötletet, neki sok vevőt hozhat! 🙂 Szeretem, amikor mindenki ilyen jól jár.

Na, egyszóval nagyon jó kis hétvégénk volt, jó volt a hunrun-os interjú, a kertiparti méginkább, a CM pedig egyenesen fenomenális. img_5918_resizeA kedvenc részem az volt, amikor az alagútban összehaverkodtam egy mezitláb tekerő osztrák fickóval, aki csak CM kedvéért jött Budapestre. De leginkább annak örülök, hogy most már biztos semmi olyan cuccunk soha nem fog lemerülni, ami USB-ről tölthető. És akkor még nem is árultam el mindent… 😛 Van még egy új partnerünk, de erről majd később, nagy durranás lesz, de még nem árulom el, legyen inkább meglepetés! 🙂

14 comments

  1. Kedves Rp,Ádám,Nándi,Baf és a Többiek!

    Nagyon sok élményt, kalandot és kitartást kívánok az Úthoz!
    Én is gyarapítom az irigyeitek táborát :)!
    Érezzétek nagyon jól magatokat és kívánom, hogy szép idő kísérjen titeket az út során és sok sok kedves ember és táj!

    Jó szelet és Hajrá!Hajrá!Hajrá!
    Vyol (“az akkori barát Nő 🙂 )

  2. Köszi Viola!

    Júni 11.-ig még én is az irigykedők csapatában leszek. 🙂
    Addigis még szeretnék összehozni 1-2 bicajtúrát hétvégéken…csak hogy ne unatkozzunk mi se.
    Majd írok körlevelet, de Perőcsény érzéseim szerint elég fix pont lesz éjszakázásra, hacsak nem ajánl valaki még jobb helyet.

    Pénteken ott leszek az 1.etapon, GG-éktől másnap áttekerek Perőcsénybe, ott lehetne 1-et kirándulni, tábortűz, stb… 🙂
    Másnap hazatekerés. (Új útvonalon, nem a legutóbbi túránk ismétlése.)
    Lehet csatlakozni! ((csak ismerősöknek 🙂

    Nándi

  3. Szia Nándi!

    Nincs mit Megköszönnötök!

    A bringa túrára nagyon mennék, de szombaton rendezek, vasárnap meg a Bevándorló Budapest Datolya Party Programot szervezem szintúgy-meg élvezem majd 16:00-22:00ig a Gödörben! Ide is lehet csatlakozni!Persze inkább bringázzatok :)! Lesznek kaják arab,török és perzsa, valamint este ezen országok zenekarai lépnek fel!
    No meg Perőcsénybe nemnagyon mennék, GG-hez annál inkább :))), de majd máskor!
    Ha bringa túra van szerveződőben hétvégente, azért szívesen veszem, ha szóltok!

    Üdvimanó, Viola 🙂

    PS.:Érdeklődő szempároknak!:
    http://www.vilagveleje.hu/index.php?link=hirek_item&id=367&PHPSESSID=0fe09ac0e9db4cfba916862c9dd12c88

    PS.

  4. Sok Sikert nektek!

    Megpróbálok én is kimenni a közös bringázásra,de nem igérek semmit ( kéne vennem egy 3×7-es váltókar).

    Megpróbálok valamint ,,kijutni” Tromsø-be ( amíg odatekersz ) ill. Longyearbyen-be/Ny-Ålesund-ba,és akkor kapsz egy puszit valamelyik állatkerti ,,félvad” JEGESMEDVÉTŐL!

    Kirángatlak a Spitzbergákra ( Svalbard )majd magammal!

    Tájfutás??? Futsz majd a jegesmedvék elől eleget :P:D XD !!! Szerzek egyet Nordkappra,és elúsztatlak,odafentig!

    Ápr. 29.-én megyünk ki Robival a Tihameerért Furthwagenbe,így akár találkozhatunk egy sör erejéig,vagy egy kajálás erejéig.

    HAJRÁ!!!!!!!!

    Sok sikert kíván(nunk),így előre is:

    Kisfehér amivel utazni érdemes…Stavi Viktor – Állvány – ISBJØRN
    + a Jegesmedvék ( URSUS MARITIMUS FOREVER )

  5. Kedves Fiúk !

    Jó utat kívánok. Tervezett utatokat – több részletben – magam is bejártam biciklivel, ezért merek tanácsot adni és figyelmeztetni:

    Biztos, hogy ilyen sok holmit kell vinnetek? A sok holmi reggel-este sok pakolást igényel, napközben meg nehéz. Példaképem egy amerikai fiú, aki lehagyott Coloradóban, miközben ő az ötnapos útjára összesen egy vékony széldzsekit, egy belsőgumit és egy bankkártyát vitt csomagként. Ennél egy kicsivel még nálam is több volt.Fele ennyi cuccal kétszer gyorsabban haladhatnátok, ez személyes tapasztalat. Mi ez a napi 100-120 km-es öreguras tötyörgés?

    Norvégiában úgy tervezzétek az utat, hogy végig esni fog. Ha néha mégsem, az lesz a jutalmatok, impozáns szivárványokkal a vízesések felett. Az esőnél csak a szél lesz nagyobb. Ne magyar szellőkre gondoljatok, hanem igazi szélre. Eddig 49 országban bicikliztem, de a nordkappihoz hasonló szelet máshol még nem tapasztaltam, engem a könnyű országúti biciklimmel fel is döntött. Nem az a veszélyes, amikor fúj, mert arra rá lehet dőlni, hanem amikor hirtelen abbahagyja, és olyankor az ember beleesik a lyukba. Lehet, hogy mégis több csomagot kellett volna vinnem nehezéknek?

    Kívánom, hogy meg is lássátok a Nordkappot. Amikor én odaértem, csak a következő póznáig lehetett ellátni (sűrűn vannak leverve), miközben a süvöltő szél kergette az esőfelhőket közvetlenül a talaj felett. Ha a látvány el is maradt, máig emlékszem az orkán hangjára és az érzésre.

    Ebből is látszik, hogy érdemes odamenni. Még egyszer jó utat.

    Üdvözlettel: János

  6. Kedves János!

    Megpróbálok válaszolni 1-2 általad felvetett dologra:

    Nem fogunk sok holmit vinni, épp annyit viszünk, amennyit kell. 🙂 Az oldalunkon is olvasható felkészülőtúrák pontosan erre voltak jók, hogy el tudjuk dönteni, mi az a cuccok közül ami felesleges. Mi is viszünk bankkártyát, viszont inkább a biciklit terhelnénk, mint azt. Ezért inkább vadkempingezünk, ahhoz meg kell némi felszerelés.

    Mi nem szeretnénk gyorsabban haladni. Élvezni szeretnénk a túrát, nem rekordot felállítani. Ha látunk egy kedvünkre való hegyet, azt pl meg fogjuk mászni, esetleg elmegyünk megnézni valami nevezetességet útközben. Mi trekking bicajt használunk (nagy többségben), nem országútit. Norvégiában számítunk emelkedőkre is, ezért sem lettek nagyobb távok betervezve.
    Egyébként ez csak terv, nem fogjuk precízen követni. Ha túl gyorsak leszünk, hát beiktatunk valami extrát.

    Az időjárás meg nem lehet túl rossz, ha én is ott leszek. 🙂
    Persze esőkabátot viszünk, de azért ki lehet fogni szép időt is. Nordkappról meg majd küldünk fürdőgatyás képeket…ha rossz idő lenne, hát akkor photoshoppal oldjuk meg. 😀

    Köszi a tanácsokat, üdv: N.

  7. Szívemből szóltál Nándor!
    És köszönjük a tanácsokat János. Igazán konkrétumokkal nem is lehet nagyon tanácsot adni egy ilyen útra, mert bár már megjártam én is néhány kisebb túrát, de tudom jól, elképzelni sem tudjuk, mi vár ránk… De “Ésszel és alázattal” megyünk neki mindennek! 🙂

  8. Közben rájöttem, hogy nincs már meglepetés, mert a hunrun interjún elmondtam… 🙂 A Cason nyomkövető végett real time láthatjátok, merre járunk, mennyit haladtunk aznap, stb… Illetve lesznek ötperces bejelentkezések a RadioCafé-ba élő adásba péntekenként 9:30 tájékán a Milliók reggelire műsorában.

  9. Sziasztok Fiúk!

    Előre is sok sikert és kitartást a túrához! Aztán ne kíméljétek magatokat! Már előre várom a beszámolókat! Remélem áll még a péntek délután 3-mas indulás a Clark Ádám térről! Készülök, remélem semmi nem jön közbe, s akkor személyesen találkozhatunk!

    Kerékpáros üdvözlettel:

    Puskás Zoli

  10. Kedves Fiúk!

    Nándi válasza (inkább a biciklit terhelni, mint a bankártyát) telitalálat: Mindenki úgy biciklizik ahogy akar és tud, más meg ne szóljon bele. Ebben a csomag vagy bankkártya ügyben meg azt kívánom, minél előbb érjétek el, hogy szabadon választhassatok a két megoldás között. Szerintem hosszú távon a bankkártya a jobb, de persze ha a civilizáció külső szélén hóesésben sátrazik az ember a minimálcsomagjával, akkor két bankkártya sem teszi melegebbé a sátrat. Viszont hatásos ösztönzés a kora reggeli indulás mellett, mert egy idő után már minden jobb, mint tovább dideregni a hálózsákban.

    A terveiteket hallgatva eszembe jutnak a finnországi útjaim: Ne éljetek vissza az északiak majdnem határtalan vendégszeretetével, de szükség esetén támaszkodhattok rájuk. Amikor a ritka kereszteződések egyikénél tétován megálltam, az első arra jövő autós magától elmagyarázta a helyes utat és nekem adta a helyi térképét. Amikor meg éppen defektet javítottam – a könnyű országúti kerékpárnak is vannak hátrányai – az összes (mind a kettő) arrajáró autós megállt és felajánlotta a segítségét.

    Szóval ne legyen rájuk szükségetek, de számíthattok a helyiekre.

    Üdvözlettel: János

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Security Code: